Elmarad idén a Nobel-díjak stockholmi átadását követő bankett

Nobel-díj
A Nobel-díj aranyból készült érme
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány okozta félelmek miatt több mint fél évszázad után idén először nem rendezik meg Stockholmban a Nobel-díjak átadását  követő bankettet- adta hírül kedden a Dagens Nyheter című svéd napilap.
Vágólapra másolva!

Elmarad a hagyományos bankett

A 2020. évi Nobel-díjak nyerteseit ősszel ki fogják hirdetni, de a bankett, amelyet hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendeznek mintegy 1300 vendég részvételével, elmarad.

A Nobel-díj érem. Forrás: https://www.nobelprize.org/prizes/facts/nobel-prize-facts

"Két probléma is van. Ilyen sok embert nem lehet egymás mellé leültetni. És az is bizonytalan, hogy érkezhetnek-e akkor Svédországba emberek" - mondta Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány elnöke a napilapnak.
Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul, és az első és a második világháború alatt sem rendezték meg.

(Forrás: MT/Reuters)