Ukrajnában ismét nyolcszáz fölötti új fertőzöttet regisztráltak

Ukrajna, Kijev, koronavírus, COVID-19
Maszkos járókelők Kijev központjában 2020.július 14-én.
Vágólapra másolva!
A héten egymást követően második napja regisztráltak ismét nyolcszáznál is több új koronavírus-fertőzöttet Ukrajnában, az eddig azonosítottak száma már megközelítette a 62 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtökön közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Vágólapra másolva!

A járvány kitörése óta igazolt fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 856-tal, 61 851-re nőtt az országban, a halálos áldozatoké pedig 17-tel, 1551-re.

Eddig 34 ezren gyógyultak meg, közülük 828-an az elmúlt napban.

Az aktív betegek száma 26 300.

Járókelők Kijev központjában 2020.július 14-én Forrás: NurPhoto via AFP/Sergii Kharchenko/NurPhoto/Sergii Kharchenko

A legtöbb új beteget, 112-t, az előző nap a fővárosból, Kijevből jelentették. A második legtöbbet, 109-et pedig a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből.

Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása szerint Kijevben az azonosított fertőzöttek száma 7278-ra nőtt.

Újabb haláleset az országban nem történt, a halottak száma továbbra is 128, a gyógyultaké 2546.

Előző nap 13 Covid-19-beteget kellett a fővárosban kórházba szállítani.

Fertőtlenítő fülkén megy keresztül egy látogató a nyugat-ukrajnai Lviv város szabadtéri múzeumába érkezésekor 2020. május 11-én, az új típusú koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA/Pavlo Palamarcsuk

Az ország legfertőzöttebb régiójában, Lviv megyében az azonosított fertőzöttek száma elérte a 8462-t, közülük eddig 216-an haltak bele a betegségbe, és 1903-an gyógyultak meg.

Kárpátalján előző nap 63 új fertőzöttet azonosítottak, és hárommal nőtt a betegségben meghaltak száma.

Velük együtt már 4641 igazolt fertőzöttet regisztráltak a megyében a járvány kitörése óta, az halottak száma 166-ra emelkedett, míg 1780-an legyőzték a kórt.

Munkások tisztítják a falat egy kijevi aluljáróban 2020. május 22-én, a koronavírus-járvány idején Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Előző nap a kormány úgy határozott, hogy az országos karantént újabb egy hónappal, augusztus 31-ig meghosszabbítja.

A karantén változatlanul adaptív formában marad érvényben, azaz régiónként az ottani járványhelyzetnek megfelelően szigorítanak, illetve könnyítenek a korlátozásokon.

A kabinet annyiban változtatott a szabályozáson, hogy mostantól, az európai országok gyakorlatához igazodva négy, zöld, sárga, narancs és vörös kategóriákba sorolja a régiókat. A besorolás fő szempontjai továbbra is a betegek, illetve az elvégzett tesztek száma, a kórházak leterheltsége, valamint a fertőzés terjedésének dinamikája az egyes régiókban.