Nem vett részt a baloldal László Imre Hitlert éltető kijelentése miatt összehívott rendkívüli testületi ülésen

LÁSZLÓ Imre Közéleti személyiség foglalkozása polgármester politikus SZEMÉLY
Budapest, 2019. november 27. László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Nem vettek részt a baloldali képviselők az újbudai Fidesz-KDNP által kezdeményezett rendkívüli testületi ülésen, amelyen a tervek szerint László Imre Hitlert éltető kijelentéséről tárgyaltak volna. Így a grémium nem tudta elfogadni az önkényuralmi rendszerek áldozatainak védelméről szóló politikai nyilatkozatot. A kormánypártok közleményükben szégyenről írnak, és úgy látják, ismét bebizonyosodott, hogy a baloldalt nem érdeklik az alapvető emberi jogok.
Vágólapra másolva!

A napokban az újbudai Fidesz-KDNP rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezte László Imre Adolf Hitler munkásságát dicsérő kijelentése miatt. A kormánypárti politikusok kifogásolták, hogy a baloldal még mindig hallgat az ügyben, ezért egy politikai nyilatkozat benyújtásával kényszerítették volna állásfoglalásra a baloldali városvezetést és képviselőket.

"Szégyent hozott Újbudára"

A nyilatkozat elfogadása ugyanakkor kérdéses volt, hiszen a Mi Hazánk Mozgalmat leszámítva más nem jelezte előzetesen, hogy támogatja a dokumentumot. Ebben egyébként az állt volna, hogy Újbuda képviselő-testülete "elítéli és elhatárolódik minden olyan közléstől, amely alkalmas az önkényuralmi rendszerek áldozatai emberi méltóságának vagy kegyeleti jogának megsértésére, továbbá amely az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik."

A hétfői ülés végül határozatlanképtelen lett, hiszen a baloldali képviselők távolmaradtak. A Fidesz-frakción kívül csak Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa, és Barabás Richárd párbeszédes alpolgármester volt jelen.

"Megfutamodott a baloldal, ismét bebizonyították, hogy nem tudnak élni a kerületi emberek megelőlegezett bizalmával, csak a saját politikai érdekeiket nézik, nem törődnek sem az alapvető emberi jogokkal, sem az újbudaiak képviseletével" - írja közleményében a XI. kerületi Fidesz.

A nagyobbik kormánypárt úgy látja, hogy a baloldal "gyávasága miatt" Újbuda jó híre ismét csorbát szenvedett. "A baloldali képviselők továbbra sem foglalnak nyíltan állást a polgármester nácimosdató, európai demokratikus alapelvekkel ellentétes kijelentéséről. Továbbra sem derül ki, hogy elítélik vagy egyetértenek vele és netán ők is szimpatizálnak Hitler munkásságával" - húzzák alá, hozzátéve, hogy a távolmaradás nem mentesít senkit a felelősség alól. "Aki némán, tétlenül nézi a náci diktátor méltatását, mely alapjaiban sérti meg a holokauszt áldozatainak emberi méltóságát, kegyeleti jogait, szintén az emberi jogok ellen szavaz, és nem méltó a politikai pályára" - szögezték le.

- vonták le a következtetést, kiegészítve azzal, hogy a történtek után nem tartják méltónak a XI. kerület vezetésére a DK-s politikust.

László Imre, a XI. kerület DK-s polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén megjelent, az újbudai közgyűlés, mai rendkívüli ülésétől távolmaradt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mint ismert, László Imre az önkormányzat júniusi ülésén Adolf Hitler munkásságát magasztalta. Egészen pontosan úgy fogalmazott a Hír TV birtokába került felvételen: "36-ban vagy 37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele."

A László Imre által emlegetett időpontban a náci vezér már meghozta a zsidóellenes törvényeket, üldözte a kommunistákat, és megírta a náci eszmékről szóló hírhedt művét, a Mein Kampfot.

Az eset nyilvánosságra kerülését követően a DK-s politikus közzétett egy magyarázkodó posztot. A baloldalnak ennyi elegendő volt: továbbra sem ítélték el megnyilvánulásáért az újbudai polgármestert. Sőt, voltak olyanok, akik mentegetni kezdték: Vágó István, a DK elnökségi tagja hosszú posztban állt ki a náci diktátort éltető párttársa mellett.

Hasonlóan reagált a nemzetközi baloldal: bár a V4NA nemzetközi hírügynökség levélben fordult Donald Tuskhoz, az Európai Néppárt elnökéhez, David Sassolihoz, az Európai Parlament baloldali elnökéhez és Iratxe García Pérezhez, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnökéhez; válasz nem érkezett.