Énekesként lépett fel a Mokka műsorvezetője

Pachmann Péter
Vágólapra másolva!
Pachmann Péter egy olyan videoklipben lépett fel, amit ő maga rendezett.
Vágólapra másolva!

"Régóta a bakancslistámon szerepelt, hogy készítsek egy videoklipet, de nem olyan értelemben, hogy mondjuk a Junkiesnak, hanem olyat, amiben én is énekelek. Megkerestem az AvantGarden nevű zenekart, Pálfalvy Attilát és Alföldi Miklóst, akik nagyon nyitottak voltak arra, hogy a szintipopos világukat egy kicsit rockosítsák. Az első videóklip, ami ma megjelenik, az épp egy nagyon lírai szerzemény, kevésbé rockos, de a második dal már jóval zúzósabb lesz" - mesélte a Ripostnak Pachmann Péter, aki hosszútávú együttműködést tervez a fiúkkal.

A Nem hittél bennem című dal klipje egy lillafüredi kastélyban játszódik. A két főszereplő egy kislány és egy kisfiú, akikből a történet során nő és férfi válik, a dal végére pedig az is kiderül, hogy beteljesül-e a szerelmük vagy épp fájdalmas véget ér.

Azt majd meglátják az olvasók, hogy mi lesz a történet vége. A két főszerepet a Miskolci Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színészei alakítják. Nem tagadom, óriási meló volt, én találtam ki az egészet, szerintem nagyon szép lett, a TV2 egyik operatőre forgatta és egy Londonban élő ismerősöm vágta meg. Ilyen az igazi csapatmunka" - árulta el.