Origo: új, modern külsőben

Vágólapra másolva!
Modern, áttekinthető megjelenés, a megszokott, minőségi tartalommal!
Vágólapra másolva!

Lassan az ország legtöbb háztartásában van internet, sőt, az okostelefonoknak köszönhetően a zsebünkben is, ezért egyre többen férnek hozzá a lehető leggyorsabban a friss információkhoz. Az Origo olvasótábora folyamatosan növekszik. Emiatt úgy döntöttünk, hogy modernizáljuk az Origo megjelenését, ezt láthatják az olvasók szeptember 8-tól.

Miért változtattunk?

Az Origo a hazai internetezés hőskorában, 1998-ban, azaz 22 éve indult el. Akkoriban természetesen az információáramlás és az átlagos internetelérés sebessége is sokkal lassabb volt, mint manapság, a rendszert pedig azokra az elvárásokra alapozva építették fel. Azóta több apróbb átalakítás is történt, de most egy teljes modernizálást hajtottunk végre, így a lap korszerű és modern külsőt kapott, ami megkönnyíti a megnövekedett hírmennyiség megjelenítését, és segíti az olvasóinkat, hogy könnyebben eligazodjanak oldalainkon.

Mi változott?

Elsősorban a főoldal. Itt a legfeltűnőbb az oldal hasznos részének megnövekedett felülete. Erre azért volt szükség, mert ma már a legtöbb ember monitora olyan nagy felbontású, hogy ha az Origo oldalait teljes képernyőn böngészte, akkor eddig kétoldalt nagy fehér felületet látott.

Az új oldal viszont több mint 20 százalékkal szélesebb lett, így szebb, áttekinthetőbb felületet kaptunk, amelyen könnyebb eligazodni.

Természetesen, ha valaki kisebb monitorral rendelkezik, vagy esetleg táblagépről, mobilról böngészné az oldalainkat, az sem marad le semmiről, az oldal ugyanis képes alkalmazkodni a megjelenítő méretéhez. Ez az úgynevezett reszponzív kialakításnak köszönhető, aminek segítségével az Origo kisebb felületen is gond nélkül jelenik meg, és közben úgy tördeli a tartalmakat, hogy lehetőség szerint minden kijelzőn hasonlóan nézzen ki.

A felső menü szintén alkalmazkodik az olvasó kijelzőjének méretéhez, így ha nem fér ki ott az összes rovat, akkor a teljes menü összeugrik lenyíló menü formátumba, amit az oldal tetején, bal oldalon találunk majd meg.

Ha pedig valaki valamilyen konkrét cikket keres, annak nagy segítség, hogy az újratervezett kereső segítségével könnyebb lesz az Origo cikkei közt keresni, és

kereséskor nem is jelennek meg további találatok az Origo rendszerén kívülről,

így az adott témáról szóló cikkek kiválogatása is leegyszerűsödik.

Az egyszerűsítésnek köszönhetően az oldal által használt betűtípusok mennyisége is jócskán megfogyatkozott, így egy összeszedettebb, letisztultabb oldalképpel várjuk olvasóinkat. Nőtt viszont a színek száma, a különböző szekciókban szereplő cikkek különböző színekkel vannak kiemelve, mint ahogy

a különböző rovatok cikkeinek belső kiemelése is más színű, nem mindig kék. Itt a tech rovatban például sárga.

Mi nem változott?

A rovataink továbbra is ugyanabban a rendszerben működnek, mint amit eddig megszoktak az olvasóink, a rovatok aloldalán minimális változások történtek.

Az Origo írói továbbra is a megszokott minőségben igyekeznek tudósítani Magyarország és a nagyvilág híreiről, újdonságairól a hét minden napján, a nap minden órájában.