"Amire számítottunk, az történt, egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Egy francia első osztályú csapatról beszélünk az ellenfelünk kapcsán, nehéz és végül hosszú mérkőzés is lett.
Nagyot küzdöttek ma a fiúk, helyenként jól is játszottak, összességében azt gondolom, rendben volt a mai találkozó.
A tizenegyesek pedig már a hidegvér kérdése voltak, de szerencsére mi voltunk a nyugodtabbak, és nagyon örülünk a továbbjutásnak.
A végére eléggé elfáradtak a csapatok, de az mindenképpen jó jel, hogy bírtuk a tempót az ellenfelünkkel.
Nem voltak igazából olyan nagy helyzetek sehol sem a mérkőzésem. Mindenki próbálta elkerülni, hogy gólt kapjon a találkozón. Több helyzetet, lehetőséget szerettem volna a részünkről a mai meccsen.
A győzelem után sem gondoltam még az Európa-ligára, még nem igazán fogtam fel a dolgot, mert normális esetben két mérkőzésesek ezek a párharcok." - nyilatkozta a fehérváriak edzője a mérkőzést követően.
A tizenegyesek után David Guion, a Reims vezetőedzője is értékelt:
„Robosztus ellenféllel találtuk szembe magunkat, akik öt hátvéddel álltak fel, nehéz volt megkerülni a védelmüket, jól zárták le a teret.
A mi esetünkben ma hiányzott a kezdeményező készség és a minőség.
Az előző körben jobban játszott a csapat, a mostani meccsen túl kevés helyzetet tudtunk csak kialakítani és túl keveset tett az együttes, hogy eredményesen lezárja az összecsapást. Jelenleg a csalódottság a fő érzés az öltözőben, úgy érezzük, egyenlő ellenfelei voltunk a Fehérvárnak."