Búcsúzik az eldobható ceruzaelemektől az IKEA

ikea alkalisk ceruzaelem
Búcsúzik az eldobhatós Alkalisk ceruzaelemektől az IKEA
Vágólapra másolva!
Csak újratölthető modelleket fog kínálni helyettük a vevőknek.
Vágólapra másolva!

A valamilyen okból rengeteg ceruzaelemet elfogyasztók számára eddig is nagyon jó ötlet volt inkább újratölthető modelleket vásárolniuk, hiszen rövid idő alatt megtérül a magasabb áruk és a fali töltőadapter költsége. Most az IKEA is úgy döntött, hogy ideje véget vetni a klasszikus ceruzaelemek árulásának, így 2021 októberétől világszerte befejezi az eldobhatós Alkaliskok forgalmazását, helyettük csak a LADDA újratölthető modelleket árulja majd.

Búcsúzik az eldobhatós Alkalisk ceruzaelemektől az IKEA Forrás: IKEA

A vállalat szerint környezetvédelmi és fenntarthatósági okok állnak az alkáli elemek kivezetése mögött, a kutatások szerint az ötvenedik újratöltést követően a NIMH modelleknek mindent egybevéve már kisebb a környezetre gyakorolt hatásuk. Természetesen az ennyi újratöltés eléréséhez rendkívül aktívan kell használni az újratölthető elemeket, így akik csak pár évente vesznek egy tízes csomag alkálit a távirányítóikhoz, és nagyon adnak a környezetvédelemre, azoknak továbbra is jobb ötlet lehet maradniuk a klasszikus elemeknél.

Az IKEA tavaly világszerte 300 millió darab eldobható elemet adott el, a mostani lépése ellenére pedig a nem ceruza típusú elemeit nem fogja újratölthetőre cserélni. Elsősorban gombelemekre kell gondolni, és noha ezekből is léteznek újratölthető változatok, de a nagy többség tipikus felhasználási szokásai mellett jó eséllyel kontraproduktív lenne környezetvédelmi szempontból ezeket erőltetni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!