Varga Mihály: Magyarország túljutott a válság mélypontján

Támogatási szerződések aláírása a Pénzügyminisztériumban, Varga Mihály
Budapest, 2020. július 24. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program újabb támogatási szerződéseinek aláírásán a Pénzügyminisztériumban 2020. július 24-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Magyarország túljutott a koronavírus-válság mélypontján, a kilábalás hónapjai tartanak, a versenyképességet javító lépéseket következetesen végre kell hajtani - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest Economic Forum 2020 online konferencián.
Vágólapra másolva!

A tanácskozáson kiemelte: a következő hetekben várhatóan újabb intézkedéseket jelentenek be.

Elmondta: a válságból lassabb kilábalásra kell készülni,

a magyar gazdaság 2019 első negyedévi teljesítménye 2022 első fél évében tud visszatérni számításaik szerint.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A továbbra is gyorsan terjedő járvány visszafogja a globális gazdaságot, egymillió fölött van az elhunytak száma, az újonnan fertőzöttek napi száma folyamatosan csúcsokat dönt - mondta, hozzátéve: a járvány második hulláma W alakú vagy elhúzódó kilábalást fog okozni a magyar gazdaságban.

A politikus kitért arra, hogy a világgazdaságot törékeny állapotban érte a koronavírus-válság.

A növekedési lendület kifulladt 2020-ra egyes, Magyarország számára fontos partnerországban, a német gazdaság növekedése például mínusz 11,3 százalékra zuhant a második negyedévben, az EU27 országokban pedig mínusz 14 százalék közelébe. Világszerte azonnali, grandiózus fiskális és monetáris lépések történtek hasonló elvek mentén, a gazdasági kilábalás, talpra állás érdekében.

- mondta.

Varga Mihály megismételte, a járvány okozta visszaesés sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as pénzügyi válság.

A gazdasági fundamentumok erősek, 2019-ben 4,6 százalékos volt a gazdasági növekedés, míg 2008-ban 1,1 százalék, a devizahitelek aránya a 2008-as 62 százalék helyett alig 1 százalék lett 2019-re. Az ország külső adósságában is óriási különbség van - tette hozzá.

Az ország erős belső fundamentumaira nemcsak a járvány első szakaszában, hanem a másodikban is lehet építeni, amikor kormányzati kilábalási programokat fogalmaznak meg

- húzta alá, jelezve: a tárca becslései szerint 3-4 százalékkal fékezték a GDP-visszaesést a gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseivel.

Magyarországot a válság "relatív nyertesei" közé emelheti költségalapú versenyképessége.

Az elmúlt években a munkát és jövedelmeket terhelő adók csökkentésére és a fogyasztási típusú adók emelésére alapozó adófilozófia eredményesnek bizonyult, ez versenyképességi előnyt adott - közölte.

Varga Mihály szerint a fordulópontot a 2021 május-júniusi időszak jelentheti.

A vállalkozásoknál változott a gazdasági szerkezet, ennek egyik fontos eleme az otthoni munkavégzés, vagy az ellátási láncok rövidítése, ezekre az újdonságokra a magyar gazdaságpolitikának is reagálnia kell - mondta.

Kedvezőnek nevezte, hogy a cégeknek van befektetési terve, a beruházási ráta kimagaslónak számít, a termelő beruházásokban sincs visszalépés, a pozitív vállalati döntések folyamatosak.

A kormány 2016-ban elfogadott, majd 2018-ban megújított versenyképességi programját "következetesen végig kell vinni" - jelentette ki.

A növekedés szerkezetében felértékelődnek egyes iparágak, ilyen az egészségipar, vagy az IT-szektor, ezek jelenthetik a növekedés forrását a következő időszakban, ezért ezekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni - mondta Varga Mihály. Hozzátette: a társadalmi stabilitás megteremtése - például a lakástámogatási program - létfontosságú a nemzetgazdasági célok eléréséhez.

- összegezte.