Borsodban megbukott a Gyurcsány vezette baloldali koalíció, ami a hatalomért és a pénzért mindenre képes

Koncz Zsófia interjú, magyar politikus, jogász, Szerencs, 2020.10.01.
Vágólapra másolva!
Koncz Zsófia nyerte a Borsod megyei időközi országgyűlési választást. Mindez azt jelenti, hogy Borsodban megbukott a Gyurcsány vezette baloldali koalíció, és az emberek nem kérnek a bukott baloldal politikájából. A Fidesz még sohasem kapott 50%-nál több szavazatot ebben a körzetben.
Vágólapra másolva!

A szavazatok több mint 50 százalékával Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a vasárnapi időközi országgyűlési választást. Bíró László összellenzéki jelölt 45,9 százalékot szerzett. Tóth Ádám, független jelölt, akit Szanyi Tibor támogatott, a harmadik helyen végzett több mint két százalékos eredménnyel.

Megbukott a Gyurcsány vezette koalíció Borsodban Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az eredmény egyértelműen azt mutatja, hogy Borsodban megbukott a Gyurcsány vezette baloldali koalíció, ami a hatalomért és a pénzért mindenre képes. Az emberek nem kértek a baloldalból, ami egyszer már tönkretette az országot.

A baloldal jelöltje, Bíró László darabra is kevesebb szavazatot fog kapni, mint 2018-ban, amikor még nem volt úgymond összefogás - akkor még csak a Jobbik jelöltje volt.

A Fidesz ebben a körzetben most először kapott 50 százalék fölött. Azaz, hatalmasat bukott a baloldali összefogás.

Egy nappal a borsodi időközi választás előtt, szombaton Karácsony Gergely közös utcafórumot tartott a zsidóellenes uszításaival ismertté vált baloldali jelölttel, Bíró Lászlóval. Sőt, Kunhalmi Ágnessel és Márki-Zay Péterrel kiegészülve még egy mosolygós szelfivel is támogatásáról biztosította a náci politikust. A főpolgármester nem is olyan régen még lenácizta az elismert magyar írót, Wass Albertet, és a Deák téri kettős gyilkosság miatt utcára vonuló tüntetőket, ugyanakkor nem ítélte el a zsidó képviselők listázását felvető Gyöngyösi Mártont. Karácsony lavírozása tökéletesen mutatja a baloldalnak az antiszemitizmus elleni harchoz való viszonyát: számukra ez nem több egy hatékonyan használható kommunikációs eszköznél. Elvekről persze szó sincs.

Mosolygós szelfi az antiszemita jelölttel - a baloldal bukása az elvtelenség bukása is

Mint ismert, nem sokkal azután, hogy a baloldali pártok hivatalosan is bejelentették, Bírót indítják a választáson, jelöltjükről felháborító antiszemita gyalázkodások derültek ki. A szerencsi és környékbeli szállodákban lakó zsidó turistákat "tetűcsúszdásoknak", Budapestet pedig "Judapestnek" nevezte. Máskor pedig azt írta, hogy "kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufemizált kozmopolita rablás kifizetését". Ilyen előzmények után természetesen az lett volna a helyes döntés a részükről, ha kihátrálnak Bíró László mögül, mint ahogy azt több baloldali véleményformáló követelte. A baloldal azonban teljesen más megoldást választott: politikusaik sorra adták nevüket és arcukat a nyíltan antiszemita politikus kampányához.

Ahogy arról az Origo elsőként számolt be, a sort Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, parlamenti képviselője kezdte meg. A szocialista politikus amellett, hogy szórólapokat osztogatott Bíró tiszaújvárosi kampányállomásán, még egy támogató videót is közzétett közösségi oldalán. Innentől kezdve a baloldal vezető politikusai egymást túllicitálva utaztak le Borsodba a judapestező és tetűcsúszdázó jelöltjük miatt. Egy nappal a választás előtt, szombaton azonban már Karácsony Gergely, Kunhalmi Ágnes és Márki-Zay Péter is személyesen vett részt a jobbikos politikus kampányában, sőt, a főpolgármester még egy közös utcafórumra is kiállt vele. De talán, ami a legerősebb:

a baloldali politikusok egy közös mosolygós szelfivel jelezték, hogy erkölcsi fenntartások nélkül, teljes mellszélességgel tudják támogatni a judapestező-tetőcsúszdázó társukat.

A főpolgármester egész konkrétan Jakab Péter Jobbik-elnököt lemásolva ujjával Bíró Lászlóra mutatott, azt üzenve, az antiszemita politikus a jó választás.

Forrás: Facebook

A Karácsony Gergelyék támogatását élvező jelölt közösségi oldalán kommentálta a hajbókoló baloldali politikusok hozzáállását. "A bőrömön éreztem – tapasztaltam, milyen nyitott szívvel fogadtatok minket, mindegy volt, hogy a jobbomon DK-s, MSZP-s, LMP-s, MMM-es, párbeszédes vagy jobbikos képviselő van" - bontotta ki minden eddiginél pontosabban az elvtelenség koalíciója kifejezést Bíró.

Ezek a baloldali politikusok álltak ki a nyíltan antiszemita Bíró László mellett

Eddig is megszokott volt, hogy a baloldali politikusok Borsodba utaztak az antiszemita jelölt miatt. Kunhalmi Ágneséken kívül a DK-s Varju László, Hajdu László, Gy. Németh Erzsébet és Barkóczi Balázs; a momentumos Fekete-Győr András, a párbeszédes Szabó Tímea és Szabó Zsolt; az LMP-s Demeter Márta és Schmuck Erzsébet, az MSZP-s Varga László és az MMM-es Márki-Zay Péter is megjelent a térségben.

Sőt, Bíró szavazóköri delegáltja lesz Fekete-Győr András, és Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese.

Érdekvezérelt antiszemitizmus elleni harc

A Bíró-ügy azért is lehet sokak számára visszatetsző, mert a baloldal hosszú éveken keresztül az antiszemitizmus elleni harc első számú hazai képviselőjének és a zsidó emberek védelmezőjének állította be magát. Számos olyan megnyilvánulásuk volt, miszerint a jobboldalnak köszönhetően a zsidóellenesség feltartóztathatatlanul terjed itthon, de majd ők véget vetnek a folyamatnak. A judapestező és tetűcsúszdázó jelölt nyílt, haveri alapú támogatása ugyanakkor teljesen másra világít rá:

a baloldal számára az antiszemitizmus elleni harc nem több egy hatékonyan használható kommunikációs eszköznél.

Amikor érdekeik azt diktálják, akkor emelt hangon náciznak, ha viszont úgy hozza a helyzet, akkor simán támogatnak egy antiszemita jelöltet. Éppen ezért érdemes röviden megnézni, hogy a baloldal egyik legismertebb arca, Karácsony Gergely hogyan változtatta politikai érdekei mentén véleményét a kényes téma kapcsán.

"Mondjuk, a Wass Albert térnek nem nagyon örülök, megmondom őszintén, tehát Széll Kálmán legalább nem volt, hogy mondjam, náci, vagy náci kollaboráns." - ezekkel a szavakkal nácizta le az erdélyi írófejedelmet az Indexnek adott interjújában. Magyarán, Karácsony számára az egyik legkedveltebb magyar író "egy náci, egy náci kollaboráns."

Akárcsak a Deák téri gyilkosság miatt utcára vonuló tüntetők. "Semmilyen tragédia nem lehet ürügy a megfélemlítésre, az önbíráskodásra. Nem a békés véleménynyilvánítást kell büntetni a hatóságnak, hanem megakadályozni, hogy nácik dúlják fel a város rendjét" - így kommentálta a főpolgármester, hogy a brutális kettős gyilkosságot követően több ezren tiltakoztak Budapest utcáin.

Nem ilyen szigorú, amikor szövetségesei tesznek uszító, náci megnyilvánulásokat. Emlékezetes, Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnökhelyettese a magyar Országgyűlésben vetette fel a zsidó képviselők listázását. Amikor baloldali politikustársa szavairól kérdezték Karácsonyt, letudta annyival, hogy "ez nem nácizmus".

Magyarán a főpolgármester világában gyilkosságok ellen tüntetni és híres magyar írónak lenni nácizmus, a judapestezés, a tetűcsúszdázás és zsidó politikusok összeírása nem nácizmus.

Hiábavaló baloldali értelmiségi figyelmeztetés

A baloldal annak ellenére tartott ki Bíró László jelöltsége mellett, hogy több véleményformálójuk is ellenezte ezt.

Az egykori baloldali politikusok és a baloldali értelmiségiek közül ugyanis többen bírálták a baloldali pártokat, amiért egy antiszemita politikust támogatnak. Schiffer András LMP-alapító a baloldal elvtelenségéről beszélt, Kovács László volt pártelnök pedig kifogásolta, hogy az MSZP támogatja Bírót. Az egykori külügyminiszter az Origónak nyilatkozva leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a judapestező borsodi jelöltet.

Rajtuk kívül Tamás Gáspár Miklós filozófus, Somogyi Zoltán politikai elemző és Böcskei Balázs politológus is bírálta a baloldalt, amiért részt vesz az együttműködésben. Legutóbb pedig Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője fogalmazott meg lesújtó véleményt a baloldalról.

A zsidó szervezetek, így az EMIH és a Mazsihisz elfogadhatatlannak tartotta Bíró László megnyilvánulásait.