Saját sorozatát, főnökeit perelte be egy tévésztár

Terrence Howard az Empire-ben
Vágólapra másolva!
Perli a 20th Century Foxot az Empire főszereplője, Terrence Howard, szerinte jogtalanul használták a fotóját a sorozat logójához.
Vágólapra másolva!

Terrence Howard beperelte a saját sorozata, az Empire mögött álló stúdiót, a 20th Century Foxot emiatt a logó miatt, amelyen ő látható profilból – csakhogy azt állítja, sosem vett részt olyan fotózáson, ahol a kép készülhetett volna.

Terrence Howard az Empire-ben Forrás: Fox

A színész meg van róla győződve, hogy a fotót egy korábbi filmjéből, a 2005-ös Nyomulj és nyerj!-ből lopták a grafikusok, ennek a jelenetnek egyik képkockáját használták fel (és fordították meg):

Lehetséges persze az is, hogy a 20th Century Fox szabályosan járt el, és megvette a fotót a film mögött álló Paramounttól – ez esetben viszont az a kérdés, hogy a Paramount hibázott-e, amikor kihagyta Howardot az adásvételből.

Az Empire egyébként a hatodik évaddal már véget ért idén áprilisban, a logót azonban a sorozathoz kapcsolódó termékeknél is felhasználhatják.