Gyerekek és nők haltak meg egy pakisztáni esküvőn, amikor rájuk szakadt a mennyezet

Vágólapra másolva!
Nyolcan meghaltak és húszan megsérültek szerdán Pakisztán északnyugati Kurrám törzsi körzetében egy menyegzőn, mert rájuk szakadt a tető - közölte a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A szerencsétlenség az Afganisztánnal határos Hiber Pakhtunkva tartományban történt.

A halálos áldozatok között két gyermek és hat nő van.

A mentősök helyi lakosok segítségével emelték ki a holttesteket és a sérülteket a törmelék alól, és szállították kórházba őket.

Egy egészségügyi illetékes szerint többen súlyos sérüléseket szenvedtek.

Mint mondta, az áldozatok többsége nő és gyermek, akik két különböző szobában voltak, amikor a tető beroskadt.