1931-ben a Budapesti Hírlap arról írt, hogy voltak korábban is filmek, amelyeket a gyártó, forgalmazó magyarított, de „az addigi próbálkozások nem sikerültek túlságosan, (...) a magyarul szinkronizált filmek egyenesen kínosan hatottak, mert kiáltó különbség volt az idegen színész játéka, szájmozdulata és a szinkron beszéde között". Április 26-án azonban a sajtónak bemutattak egy filmet a Paramount magyarországi házi vetítőjében: „Ha nem is mondhatjuk azt, hogy ez a próbálkozás tökéletes, annyit megállapíthatunk, hogy ennél a kísérletnél már csupán nüanszbeli hibákról lehet beszélni" – írta a cikk szerzője.
A Paramount gáláns módon kivitt Párizsba néhány magyar színészt, velük készült a magyar verzió. „Mert miről volt szó? Arról, hogy egy kész film megtekintése után a kijelölt szöveget úgy kell elmondani, amint a főszereplő művész egyénisége megkívánja. Szóval nem a színész saját egyénisége, kedve, felfogása szerint" – igyekezett megmagyarázni a lap a szinkron lényegét olyan olvasóknak, akik erről még nyilván nem hallottak.
„Egy hétig, reggeltől-estig a filmet nézve tanulták a magyar színészek a szerepet, fárasztó, idegölő munkával, kevés próbafelvétellel, mert a próbafilm újabb költséget jelent. Az eredmény megérte a fáradságot. Szerencsére, a film témája cirkuszmiliőben, szóval nemzetközi környezetben bonyolódik le, így teljesebb az illúzió. Kritikai megjegyzésünk egyelőre csupán annyi, hogy egyik-másik szinkron-szereplő énekelve beszél, hogy hangjának modulációja és kifejezése nem simul a filmszereplő egyéniségéhez. A filmet, az Uránia hétfőn mutatja be" – írta a Budapesti Hírlap. Mint látható, a film címe Cirkusz-szerelem volt:
1934 decemberében már arról írtak a lapok, hogy „a közeljövőben megjelenik a kormányrendelet, mely kötelezni fogja a magyar filmvállalatokat, hogy minden külföldi filmhez készítsenek magyar szinkront". Természetesen ez a Budapesten készített idegen nyelvű filmekre is vonatkozni fog – jegyezték meg. A magyar kormány csak követni fogja az olasz példát, mert Olaszországban már évek óta olasz nyelvre kell szinkronizálni minden idegen nyelvű filmet, tették hozzá.
Ezt nem kapkodták el, mert három hónappal később is csak azt lehetett olvasni, hogy „állítólag rövid időn belül megjelenik az a rendelet, amely a külföldi filmek bizonyos százalékának magyar szinkronizálására fogja kötelezni a vállalatokat. A szinkronizálás népszerűsítésére a Magyar Kinotechnikai Társaság előadásokat is tartott."
1935-ben úgy kalkuláltak, hogy egy film magyar szinkronja nyolcezer pengőbe fog kerülni. „Tudjuk, hogy ez gyakorlatban legalább 10.000 pengőt jelent. A lényeg, hogy kb. 200.000 pengőt kell évente befektetni a szinkronizálásokba. Ami könnyen azt jelenti, hogy két eredeti magyar filmmel kevesebb készül majd évente" – írta akkoriban egy újságíró.
Ugyanazon év júniusában már kiderült, hogy a törvényjavaslatot a képviselőház elé terjesztették: „A külföldről behozott filmek egy részének magyar szinkronját hamarosan be is vezetik, ugyanakkor pedig a szakma köréből egy akció indul ki, amelynek célja a magyar filmek erőteljesebb elhelyezése a külföldi piacokon, hasonlóképpen, szinkron útján. Az idegen filmek magyar nyelvű előadása természetes védekezés a külföldi filmáramlás ellen, a magyar filmek értékesítését külföldön pedig oly módon akarják megoldani, hogy idehaza szinkronizálják német vagy francia, illetőleg a megfelelő nyelvre."
Úgy tervezték, hogy az első ilyen film a Hunnia-gyár műtermében legközelebb forgatásra kerülő Elnökkisasszony című vígjáték lesz, amelyet a Reflektor cég gyárt és hoz forgalomba. Ez a vállalat gyártotta egy évvel korábban a Meseautót, amelynek sok évtizeddel később remake-je is készült. „Az Elnökkisasszony film forgatása még meg sem kezdődött, mikor már le is kötötték a francia verzió jogát. A gyártó cég úgy határozott, hogy a filmet nem készíti el külön francia változatban, hanem a magyar példányt szinkronizálják franciára" – lehetett olvasni akkoriban.
1935 júniusában már arról ír a Pesti Napló, hogy a törvényjavaslat átment. „A magyar filmérdekeltségek már régen várták ennek a rendeletnek a megjelenését, és megfelelően fel is készültek rá. A Hunniában és a Pedagógiai Filmgyárban már teljesen berendezett szinkronizáló stúdiók várják a munka megindulását. Körülbelül olyan itt minden, mint a rádió stúdiójában: akusztikai függönyözések, erősítők, hangszórók, mikrofonok" – így indult egy riport az egyik helyszínről.
A cikk leírja, hogyan történik a szinkronizálás, és bemutat egy fiatal mérnököt, aki új eljárást talált ki. Wusinszky László egy pince mélyéről lelkesen jelentette, hogy működik a módszere. „Az én szinkronizálási eljárásomnak alapelve ugyanaz, mint a többié, csak sokkal olcsóbb. Tudni kell, hogy a filmen a kép mellé van fotografálva a hang. Én ezt a hangcsíkot egyszerűen lekaparom a kép mellől, helyébe új érzékeny emulziót öntök, és erre a friss emulzióra veszem fel az új hangot. Ezzel az eljárással mindössze 8000 pengőbe kerül egy kétezer méteres film magyarra való szinkronizálása, ha nincsen különleges nagy zenekar vagy egyéb produkció a filmben."
„Nem kell félni a szinkronizált filmektől. Nem nehéz munka ez. A dramaturg lefordítja a film idegen dialógjait magyarra, és ezek a lefordított mondatok itt a rendes vetítővászon feletti keskeny szalagon futnak lassan a színész előtt. A színész látja a képet és felette a szöveget; nincs egyéb dolga, mint erre a szövegre figyelni, és azt abban a pillanatban és tempóban elmondani, ahogy a szöveg a startjelen keresztülfut. Két-három próba után bárki tudja ezt csinálni" - vélekedett Wusinszky.
Cikksorozatunk hamarosan folytatódik. A következő részből kiderül, hogy rendőrök oszlattak fel 1935-ben egy kisebb tömeget éjjel, az utcán, ők az első, éjszakába nyúló szinkronos vetítés után vitatkoztak, ezek szerint túl hangosan.