Rejtélyes betegsége miatt újabb vizsgálatok várnak Csonka Andrásra

Csonka András interjú
Vágólapra másolva!
Csonka András évek óta édeskés illatot érez az orrában. A színész már orvoshoz is fordult a furcsa jelenséggel, ám a szakemberek sem tudják megmondani, hogy milyen betegség állhat a nem mindennapi tünet hátterében.
Vágólapra másolva!

"Két éve, decemberben elkezdtem egy édeskés illatot érezni az orromban, ami azóta sem múlt el. Nem parfümé, nem öblítőé vagy illatosítóé, semmi ilyenre nem kell gondolni, egyszerűen csak egy meghatározhatatlan illat, amit éjt nappallá téve érzek. Bárhol, bármikor" - árulta el a Borsnak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Persze nem hagytam annyiban a történetet, szaglásterápiára is elmentem, valamint több orvost is felkerestem, ám egyik sem tudott a betegségemre épkézláb magyarázatot adni. Az egyik gégész barátom szerint valamilyen baktérium állhat a háttérben, amit gyógyszeres kezeléssel lehetne kordában tartani. De úgy vagyok vele, hogy még mindig jobb édeskés illatot érezni, mint büdöset.." - tette hozzá. Megvárja, hogy véget érjen a koronavírus-járvány, és majd utána újabb vizsgálatokra megy.