7 éveseknek segítene zenei videókat készíteni a Lego

Vágólapra másolva!
A Lego Vidiyo nevű megoldása egy zenei videók szerkesztését segítő eszköz, gyerekek számára.
Vágólapra másolva!

A Lego és a Universal Music Group közös munkával alkotják meg a Vidiyo nevű eszközt, ami 7 és 10 év közötti gyerekeknek segít abban, hogy saját zenei videókat készítsenek. Alapvetően egy halom figura és blokk az, amit be kell szkennelni egy appba, a karakterek aztán egyből táncolnak és énekelnek a kiterjesztett valóságban. A helyszínt és a táncot persze testre lehet szabni.

A zene az UMG jóvoltából érkezik, 60 másodperces klipeket lehet felhasználni és szerkeszteni. A gyerekek maguk is szerepelhetnek a kis videókban, a BeatBits segítségével pedig különleges effektek is bevethetőek.

Forrás: lego

A klipek 5-20 másodpercesre is vághatóak, és persze fel lehet tölteni a Vidiyo app közösségi hírfolyamába, hogy mindenki lássa azt. Megjelenés előtt azonban a tartalmakat moderálják, és mindent blokkolnak, amiben látszik egy gyermek arca vagy olyan információ, ami alapján valakit azonosítani lehetne. A Vidiyo elvileg március 1-jén indul el.

Ezzel párhuzamosan érdemes megemlíteni, hogy sajnos egyre több olyan tanulmány jelenik meg, amely alapján nagyon rossz hatással van a gyerekekre a közösségi média túlzott használata és az, hogy akár már 1 éves korukban okostelefonnal és táblagéppel akarja sok szülő lefoglalni a kicsiket. A szakértők folyamatosan figyelmeztetnek rá, hogy a gyerekeknek minőségi időre és közös programokra van szükségük a családdal, néhány éves korban pedig még nem túl jó ötlet ilyen eszközöket adni a kezükbe.

A technológia oktatását nem szabad elsietni, azonban elhagyni sem. Sokan úgy látják, hogy a felnőttek sem tudnak megküzdeni az egyre súlyosbodó képernyő- és közösségi hálózati függőséggel, valamint annak megítélésével, hogy mikor találkoznak tévinformációval vagy adathalászattal, sőt, akár öngyilkosságra buzdító kihívással (aminek következtében nemrég egy 10 éves olasz lány meghalt). Éppen ezért nem szabad a gyerekeket magukra hagyni a digitális platformok felfedezésében, de szintén nagy gond, ha túl korán kezdenek el ezeken időt tölteni.