Brutálisan meggyilkoltak egy magyar bejárónőt Németországban

Vágólapra másolva!
Szakadt melegítőben, iratok nélkül találtak rá a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő holttestére tavaly decemberben, akit most sikerült azonosítani - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

December 4-én veszett nyoma a 48 éves B. Diánának, aki eltűntként szerepelt a magyar rendőrség hivatalos honlapján is - írja a lap.

Az ózdi asszony munka reményében utazott tavaly Németországba, egy ideig Münchenben, majd Stuttgartban próbálkozott, végül Kaiserslauternben talált munkát – a helyi sajtó szerint egy amerikai család bejárónőjeként.

Tavaly december 14-én egy nő holttestére bukkantak Kaiserslautern Staubörnchenstraße nevű utcájában. Az asszonyt meggyilkolták, de nem voltak nála iratok,

a rendőrség a kabátja és a tetoválása alapján kérte a lakosság segítségét a beazonosításhoz.

Mostanra kiderült: B. Diána az áldozat.

A sajtó tudni véli, hogy az ügyben karácsony előtt letartóztattak valakit,

a férfi azonban tagad, és a rendőrség azóta is keresi a tettest, vagy éppen a férfi tettestársait.