Jövő héten indul az újabb nemzeti konzultáció

koronavírus, Budapest, maszk, tömegközlekedés
Vágólapra másolva!
Tizedszer indít nemzeti konzultációt a kormány, ezúttal az újranyitásról, és annak mikéntjéről mondhatják el a véleményüket a magyarok. A kormány a beérkező válaszok fényében dönt a kérdésben, azaz ismét döntő fontosságú lesz az emberek véleménye: ezúttal abban, hogy jöjjön az enyhítés, vagy maradjanak a szigorítások. Az ugyanakkor fontos kitétel, hogy a járványügyi előírásokat továbbra is ugyanúgy be kell tartani, mint eddig. A konzultáció a jövő héten indul, aminek az üzenete több mint tíz éve változatlan: emberek nélkül nincs sikeres kormányzás. A kérdőívet a vakcinainfo.gov.hu címen lehet majd kitölteni, azon a felületen, ahol az oltásra is lehet regisztrálni.
Vágólapra másolva!

Napra pontosan három hónapja léptek életbe a korlátozó intézkedések Magyarországon, így többek között az este nyolc óra utáni kijárási tilalom. A rendkívüli intézkedések bevezetésével sikerült kordában tartani, sőt visszaszorítani a vírust, a SARS-Cov2 mutációi (Európában elsősorban a brit) azonban mindenhol azt a veszélyt rejtik magukban, hogy újra növekedésnek indul a járvány.

Az idei évben Magyarországon is megjelent a vírus brit mutációja, ami a szakértők szerint nagyban hozzájárul az esetszámok újbóli növekedéséhez. A variáns felbukkanásával Európa több országában már a járvány harmadik hulláma tombol, ami természetesen hatással van a magyar vírushelyzetre is.

Ismét az emberekhez fordul a kormány

Az Operatív Törzs legfrissebb tájékoztatója szerint a hatóságok csütörtökön 1862 újabb megbetegedést regisztráltak (a szakemberek által leginkább figyelt szám, az elmúlt hét nap átlaga: 1412), a tendencia január 26. óta enyhén növekvő. Ráadásul a vakcinák Brüsszel hibájából a vártnál jóval lassabban érkeznek.

Ugyanakkor az is látható, hogy a kormány következetes járványkezelésének köszönhetően sikerült megállítani a vírus terjedését, és megfékezni a járvány második hullámát. Az is lényeges szempont, hogy a gazdaság szabad működése és az élet lehetőség szerinti újraindítása fontos.

Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara február eleji évnyitóján bejelentette, hogy nemzeti konzultáció indul a kérdésben. "Ha lebonyolítja a kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások alóli nyitásról a februári nemzeti konzultációt, akkor döntések születhetnek március 1-jével és április 1-jével, vagy április 3-ával, ami a húsvét" - fogalmazott a miniszterelnök, ami azt jelenti, hogy

a kormány ismét az emberekkel közösen fog dönteni a fontos társadalmi kérdésről.

Jön az újabb nemzeti konzultáció Forrás: Facebook

A magyarok nélkül nincs döntés

A miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultáció részleteit Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be az egy nappal később megtartott Kormányinfón. A miniszter azzal indokolta az újabb konzultációt, hogy

Szavaiból kiderült, hogy a február 15-i héten indul a koronavírus-járvány miatti korlátozások utáni nyitás lehetséges menetrendjével kapcsolatos online konzultáció. Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, akkor két ütemben, március elsejétől és április elejétől lehet részleges nyitás.

Kiss Róbert, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese azt mondta, hogy a magyarok óriási többsége betartja a védelmi intézkedéseket, és ezért külön köszönetet is mondott. Orbán Viktor korábban egy másik fontos feltételt is megnevezett a korlátozások részbeni feloldásához, mégpedig a veszélyeztetett csoportok beoltását.

A mai Kormányinfó egyik fő témája a korlátozások enyhítése, és az ezzel kapcsolatos konzultáció volt. Mint arról Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszámolt, a kérdőívet a vakcinainfo.gov.hu címen lehet majd kitölteni, azon a felületen, ahol az oltásra is lehet regisztrálni.

Ismertették a jövő héten induló nemzeti konzultáció részleteit Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kormányzati lépések közül jó néhány a konzultáció eredményétől függ.

- mondta a miniszter. Müller Cecília, országos tisztifőorvos tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy aki az oltásoknak köszönhetően védetté vált a vírussal szemben, annak ezután nem kell karanténban lennie, rá nem fog vonatkozni a nyolc órás kijárási tilalom. Ezzel összefüggésben a kormány bejelentette, hogy éppen az ilyen helyzetek miatt úgynevezett védettséget igazoló okmányt vezet be. A dokumentumot a második oltás beadását követően lehet igényelni.

A felület már megvan, a kérdéseket öt-hat napon belül hozza nyilvánosságra a kormány.

Nézőpont: Még nem akarnak nyitást a magyarok

A napokban a Nézőpont Intézet megmérte a közhangulatot a nyitás-nem nyitás kérdésében. E szerint még mindig jelentős kisebbségben van (22 százalék), de valamivel nőtt a nyitást pártolók száma. A további szigorításokat kívánók (11 százalék) és a jelenlegi korlátozásokkal elégedettek (59 százalék) aránya összeadva jelenleg hetvenszázalékos.

Az elemző cég kiemelte, hogy az oltások számának növekedésével, illetve a jobb idő beköszöntével azonban várhatóan a nyitást pártolók aránya növekedni fog.

Tavaly is nagy siker volt a nemzeti konzultáció

Nem ez lesz az első alkalom, hogy a kormány a konzultációból visszaérkező válaszok alapján dönt fontos társadalmi kérdésben.

- emlékeztetett Gulyás Gergely.

Mint ismert, 2020-ban a koronavírus-járványban hozott intézkedésekkel és a gazdasággal kapcsolatos kérdésekre válaszolhattak a polgárok. A kormány azt szerette volna megtudni, hogy a járvány feltartóztatása érdekében az emberek milyen intézkedéseket tartanak elfogadhatónak, és milyeneket nem. A konzultáció jelentőségét jól mutatja, hogy a beérkező állampolgári válaszok alapján hozták meg a jelenlegi korlátozó intézkedéseket.

A jövő héten induló konzultáció a tizedik lesz a sorban. Emlékezetes: a nemzeti konzultáció intézménye a 2010 előtt regnáló baloldali kormányok szellemiségével szemben jött létre. Az Európában egyedülálló kezdeményezés üzenete: emberek nélkül nincs sikeres kormányzás.