Fegyverrel fenyegettek és kiraboltak három táncosnőt az M5-ös autópályán - videó

M5-ös autópálya, Lajosmizse, álrendőr, fegyveres rablás
Vágólapra másolva!
A rendőrökéhez hasonló fényjelzést használtak, így vették rá a fegyveres rablók a Németországból hazafelé tartó román táncosnőket, hogy félreálljanak az M5-ös autópályán. A két férfi ismerte a három nőt, ezért maszkban és álrendőrruhában léptek oda az autójukhoz, majd amikor nem akarták kinyitni nekik az ajtót, egy gázpisztollyal lövöldözni kezdtek.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két román férfi ellen, akik 2019 áprilisában megállítottak és gázpisztollyal fenyegetőzve kiraboltak három román nőt az autópálya mellett.

A közlemény szerint a két román férfi pontosan ismerte a Németországból hazafelé tartó nők útvonalát, ezért tudtak

éjfél után a nyomukba eredni az autópályán Lajosmizse közelében egy bérelt, rendőrautónak álcázott kocsival.

A két férfi a rendőrökéhez hasonló láthatósági mellényt, maszkot és sapkát is beszerzett, hogy becsapja a nőket, és hogy azok ne ismerjék fel őket. A közlemény szerint az egyik férfi megpróbálta kinyitni a vezetőoldali első ajtót, de az zárva volt. Ekkor egy gázpisztollyal legalább négy lövést adott le a földre és benyúlt az autóba, hogy az indítókulcsot kihúzza. A gázpisztolyt valódi lőfegyvernek nézte a sofőr, ezért próbálta ellökni a férfi kezét, mire

ököllel legalább négyszer megütötte. Megragadta a sofőr karját, kihúzta az autóból és az aszfaltra lökte. Eközben a „Give me money" felszólítást ismételgetve pénzt követelt tőle.

A másik férfi a jobb oldali első ajtót nyitotta ki, és kirángatott az autóból egy másik nőt, aki megpróbált elfutni a helyszínről a táskájával együtt. A férfi azonban utánaszaladt és

pénzt követelve földre rántotta, többször megütötte, megrúgta és elvette a nála lévő táskát.

A harmadik nő annyira megrettent, hogy az autóból kiszállva a szalagkorláton keresztül átszaladt az út túlsó szélére.

Az egyik férfi elvitte a nők autóját, a másik pedig a bérelt autóval hajtott tovább. Több mint 7 millió forintot raboltak el. A nők autóját később hátrahagyták, miután minden értéket kipakoltak belőle. Az átpakolást egy térfigyelő kamera rögzítette. Még arra is figyeltek, hogy leragasszák a bérelt autó rendszámtábláját, hátha így nem tudják majd azonosítani őket.