Több mint 200 millió elültetett fával kívánnak karbonsemlegessé válni

faültetés
Mintegy 210 millió fát ültettek Pekingben 1980 és 2020 között
Vágólapra másolva!
Mintegy 210 millió fát ültettek Pekingben 1980 és 2020 között a kínai főváros önkéntes erdősítési programja keretében - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a helyi hatóságok pénteki közlésére hivatkozva. Az ország erdős területeinek aránya a nyolcvanas évek elején regisztrált 12 százalékról mostanra 23,04 százalékra nőtt.
Vágólapra másolva!

A több mint százmillió részvevőt vonzó programnak köszönhetően Peking erdős területeinek aránya 12,8 százalékról 44,4 százalékra nőtt négy évtized alatt a főváros zöldítéséért felelős hivatal tájékoztatása szerint, amelyet az ország hivatalos faültetési napján közöltek.

Peking belvárosi részein a zöldterületek aránya 20,08 százalékról 48,5 százalékra emelkedett 1980 és 2020 között, az egy főre eső városi zöldterület mérete ezzel 16,5 négyzetméterre nőtt.

Mintegy 210 millió fát ültettek Pekingben 1980 és 2020 között Forrás: Pexels

Az önkéntes erdősítési programot 1981-ben indították el Kínában. Az ország erdős területeinek aránya a nyolcvanas évek elején regisztrált 12 százalékról mostanra 23,04 százalékra nőtt. A program egyik elsődleges célja, hogy

az erdős területek növelésével felvegyék a harcot az elsősorban a kínai nagyvárosokat sújtó légszennyezés problémájával.

Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly decemberben, az ENSZ New York-i közgyűlésén bejelentette: Kína 2060-ra karbonsemlegessé kíván válni, 2030-ra pedig eléri a szén-dioxid-kibocsátás csúcsát.

(MTI)