Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 26. fordulójának vasárnap délutáni összecsapásán Szalai Ádám csapata, a Mainz idegenben győzte le 2-1-re a Hoffenheim együttesét.

A magyar válogatott támadó, Szalai Ádám a kispadról figyelhette, ahogy a Mainz már egy hatalmas védelmi hiba után

25 másodperc elteltével megszerezte a vezetést Robert-Nesta Glatzel góljával.

A Hoffenheim a 39. percben azonban egyenlíteni tudott,

Ihlas Bebou öt méterről használt ki egy ziccert.

Azonban két perccel később már ismét a Mainz csapatánál volt az előny:

Dominik Kohr egy jobb oldali kisszögelt után fejelt közelről a kapuba.

A második félidőben a Hoffenheim többet birtokolta a labdát, de a kapura a Mainz játszott így is veszélyesebben. Újabb gólt azonban egyik csapat sem tudott már szerezni, így a vendég együttes 2-1-re nyert, és a 14. helyre lépett előre.

Szalai Ádám ezúttal nem kapott lehetőséget a meccsen.

A Mainz sorozatban második meccsét nyerte meg, ráadásul idegenben már négy találkozó óta veretlen, míg a Hoffenheim egymás után a második vereségét szenvedte el.

1. félidő
41Dominik Kohr
41Jean-Paul Boetius
39Ihlas Bebou
39Chris Richards
20Danny da Costa
1Robert Glatzel
2. félidő
82Jean-Paul Boetius
76Chris Richards
76Diadie Samassekou
64Marco John
64Sebastian Rudy
64Jonathan Burkardt
64Robert Glatzel
Összeállítások
Hoffenheim3-4-3
Mainz 053-4-1-2
Football Pálya
1
Oliver
Baumann
22
Kevin
Vogt
11
Florian
Grillitsch
28
Chris
Richards
3
Pavel
Kaderabek
16
Sebastian
Rudy
18
Diadie
Samassekou
30
Marco
John
14
Christoph
Baumgartner
9
Ihlas
Bebou
27
Andrej
Kramaric
27
Robin
Zentner
4
Jerry
St. Juste
16
Stefan
Bell
19
Moussa
Niakhate
22
Danny
da Costa
31
Dominik
Kohr
35
Leandro
Barreiro
23
Philipp
Mwene
5
Jean-Paul
Boetius
29
Jonathan
Burkardt
9
Robert
Glatzel

Hoffenheim

Kezdők
1Oliver Baumann
22Kevin Vogt
11Florian Grillitsch
28Chris Richards
76
39
3Pavel Kaderabek
16Sebastian Rudy
64
18Diadie Samassekou
76
30Marco John
64
14Christoph Baumgartner
9Ihlas Bebou
39
27Andrej Kramaric
4Ermin Bicakcic
8Dennis Geiger
21Benjamin Huebner
5Konstantinos Stafylidis
25Kevin Akpoguma
20Mijat Gacinovic
6Haavard Nordtveit
12Philipp Pentke
17Ryan Sessegnon
32Melayro Bogarde
38Stefan Posch
10Munas Dabbur
19Ishak Belfodil
23Sargis Adamyan
29Robert Skov
0Georginio Rutter
Cserék

Mainz 05

Kezdők
27Robin Zentner
4Jerry St. Juste
16Stefan Bell
19Moussa Niakhate
22Danny da Costa
20
31Dominik Kohr
41
35Leandro Barreiro
23Philipp Mwene
5Jean-Paul Boetius
82
41
29Jonathan Burkardt
64
9Robert Glatzel
64
1
37Finn Dahmen
18Daniel Brosinski
42Alexander Hack
6Danny Latza
8Levin Mete Oztunali
17Kevin Stoeger
7Robin Quaison
21Karim Onisiwo
28Szalai Ádám
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista