Hogyan táplálkozzunk a koronavírus-fertőzés után, ha még mindig szenvedünk egy-egy tünettől?

koronavírus, Budapest, járvány, maszk
Védőmaszkos járókelő Budapesten 2021. március 25-én.
Vágólapra másolva!
Habár sokan felgyógyulnak a koronavírusból, felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és koncentrációzavarokkal, izom és ízületi fájdalmakkal vagy éppen csökkent étvággyal, illetve az ízérzékelés és szaglás hiányával. A gyengeség, étvágytalanság, hányinger, szájszárazság miatt könnyen alakul ki fogyás és alultápláltság, ami lassítja a teljes gyógyulást. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ezért a következő táplálkozási tanácsokat adja a betegség utáni regenerációhoz:
Vágólapra másolva!

Tanácsok fogyás és/vagy alultápláltság esetén

• rendszeresen ellenőrizzük a súlyunk alakulását
• együnk gyakran, keveset, főétkezések közé feltétlenül iktassunk be 2-3 kisebb étkezést
• részesítsük előnyben a kalória- és fehérjedús ételeket, pl. halat vagy csirkehúst rizzsel, túróval töltött héjában sült burgonyát
• dúsítsuk az ételeinket például reszelt sajttal, darált mandulával, dióval vagy éppen tejporral
• fogyasszunk bőségesen folyadékot, a palettát színesíthetjük tejes italokkal is, amelyekkel a vízhez képest plusz tápanyagokat és kalóriát nyerhetünk
• súlyos étvágytalanság és jelentős fogyás esetén speciális roboráló készítményekre és tápszerekre is szükség lehet, ilyenkor az étrend szakszerű összeállításáért forduljunk dietetikushoz

Védőmaszkos járókelő Budapesten 2021. március 25-én Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tanácsok étvágytalanság, az ízérzékelés és szaglás csökkenése esetén

• nyugodtan válasszuk a kedvenc ételeinket
• az intenzívebb összetevőkkel, mint például a mustárral, a tormával, fűszerekkel, savanykás gyümölcsökkel vonzóbbak lehetnek az ételek
• a változatosabb ízvilág mellett különböző állagú és hőmérsékletű fogásokkal is érdemes kísérletezni

• ha túl sósnak vagy keserűnek érzünk egy ételt, ízérzékünkön javíthat egy kis édesítés például mézzel
• fémes szájíz esetén ne használjunk fém evőeszközöket
• kisebb tányéron nem hat riasztóan soknak az étel
• szájszárazság esetén gyakrabban öblítsünk szájat, de ne használjunk alkoholos szájvizeket, a nyálelválasztást fokozhatja cukormentes cukorka vagy rágó fogyasztása

Védőmaszkot viselő járókelő Budapesten 2021. március 25-én Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tanácsok fáradtság esetén

• a puha, magas víztartalmú ételek fogyasztása könnyebb lehet fáradtság és légszomj esetén, jó szolgálatot tehetnek a különböző szószok, mártások is a fogások nedvesítésében
• hagyjunk magunknak elég időt az étkezésre
• ha túl fáradtak vagyunk a főzéshez, bátran válasszuk a készételeket, vagy rendeljünk házhoz