Vágólapra másolva!
A nemzetközi igazságügyi együttműködés eredményeként megalakult magyar-norvég közös nyomozó csoport, az Eurojust és az Europol hatékony közreműködésével számolta fel a határokon átnyúló bűnszervezetet. Az ennek keretében megszervezett, összehangolt akció során több mint 9 millió hamis, nyugtató hatású tablettát foglaltak le.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezet két magyar irányítója - a szintén azonosított és elfogott - három magyar és egy szír bűntársával együtt tavaly nyártól vett részt abban a bűnszervezetben, amely hamis, nyugtató hatású gyógyszerek előállítására és eladására alakult meg.

A hamis gyógyszereket Magyarországon gyártották, csomagolták, raktározták, majd Norvégiába csempészték, és ott adták el.

A határokon átnyúló, szervezett bűncselekmény felderítése érdekében indokoltnak mutatkozott, hogy több állam igazságügyi hatósága vegyen részt a nyomozásban. Ezért a magyar ügyészek és nyomozók, és a norvég igazságügyi hatóság tagjai az Eurojust közreműködésével, koordinálásával közös nyomozó csoportot (Joint Investigation Team - JIT) alakítottak. A közös nyomozó csoport működése lehetővé tette a felek között az információk és a bizonyítékok közvetlen gyűjtését és cseréjét, ezáltal a gyors és eredményes felderítést és a bűnszervezet vezetőinek és bűntásaiknak elfogását.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályának kiváló szakmai teljesítményt nyújtó nyomozói

március 24-én több helyszínt érintő összehangolt akciót hajtottak végre.

"A nyomozás során a folyamatos információ csere lebonyolításában, majd az elfogás előkészítésében is kiemelkedő segítséget nyújtott az Europol is" - írta Dr. Ibolya Tibor, fővárosi főügyész Origónak küldött közleményében.

A kutatások során – egyéb bizonyítékok mellett – több mint 9 millió hamis tablettát, két darab tablettázógépet, több mint százezer gyógyszeres üveget, valamint több tízezer, üvegek jelölésére használatos matricát foglaltak le.

A hatóság tagjai több, a gyanúsítottakhoz köthető, nagy értékű ingó vagyontárgyat is biztosítottak.

Az akció során 6 embert vittek be kihallgatásra bűnszervezetben, pszichotróp anyag tartalmú gyógyszerre elkövetett gyógyszerhamisítás megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben eljáró Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség 5 gyanúsított letartóztatását indítványozta, mivel velük szemben csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésére lát alapot a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt. A letartóztatás elrendelésésről várhatóan ma dönt a bíróság.