Vágólapra másolva!
Felháborító adatokról tett közzé bejegyzést az Országos Mentőszolgálat a hivatalos közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

A mentősök azt írják a Facebookon, hogy a mostani elképesztő terhelés mellett

több mint 1600 kamuesethez vonultak feleslegesen az életmentők márciusban.

A bejegyzés azt is írja, hogy csak idén

már több mint 4500 vaklármával nehezítették az életmentők szolgálatait.

A mentősök a járvány kezdete óta

több mint 1 millió járványügyi mintavételt végeztek, és 135 ezer fertőzésgyanús (vagy igazoltan fertőzött) betegnek nyújtottak segítséget a megszokott mentési feladatokon felül.

Mentésirányítóink azt kérik, csak valós vészhelyzet esetén hívjátok segítségül a mentőszolgálat szakembereit, akik igyekeznek mindenkihez a legrövidebb időn belül kiérni - írja az oldal.