Rétvári Bence: Ha a baloldalon múlna, ma kevesebb beoltott és több fertőzött lenne

baloldal nem segít a járvány elleni védekezésben, NÉMETH Szilárd; KUNHALMI Ágnes; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2020. május 4. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnök-frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 4-én. Előtte Németh Szilárd fideszes képviselő, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, mögötte Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára úgy látja, hogy a baloldalt a koronavírus-járvány harmadik hullámában is csak a pozícióharc, a hatalom és az osztozkodás érdekli, szerinte ezért versenyeznek egymással trágárságban és mondanak egyre durvábbakat a kormányról.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott, a baloldalnak semmi sem szent, mivel "lefelé tartó spirálba" kerültek, az európai politikai stílust is lejárató kijelentéseket tesznek, amelyek látszólag ugyan a kormányoldal felé irányulnak, valójában azonban "egymást lökdösik", hogy több listás helyet tudjanak szerezni maguknak a jövő évi választásra.

Kiemelte, miközben a kormány azon az állásponton van, hogy

addig a baloldal stratégiája az, hogy minél súlyosabbak a koronavírus-járvány következményei, annál könnyebben ragadhatják meg a hatalmat.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ha bárki Gyurcsányra hallgatott volna

Rétvári Bence felidézte, Gyurcsány Ferenc korábban azt mondta, "Magyarországon sem kínai, sem orosz vakcinával nem lenne szabad oltani". Ha a védekezésben részt vevők közül bárki hallgatott volna Gyurcsány Ferencre, akkor ma már több mint egymillió emberrel kevesebben lennének beoltva, vagyis ennyivel többen lennének kitéve a koronavírus-fertőzés kockázatának, valamint többen is betegedtek és haltak volna meg - mondta a kormánypárti politikus.

Hiteltelen és képmutató

Közölte, a baloldal jogi eszközökkel is próbált fellépni az oltásokkal szemben, ezt bizonyítják azok a máig vissza nem vont parlamenti határozati javaslataik, amelyek a kínai és orosz vakcinák alkalmazását tiltanák. A baloldal emellett hiteltelen és képmutató is, mivel eközben "elmennek és maguknak szépen beadatják az oltásokat, akár soron kívül is" - mondta Rétvári Bence.

A baloldali pártok határozati javaslata, 2021. 01.25. Forrás: --

Ahogy arról az Origón is beszámoltunk, ez volt a baloldal egyik legdurvább támadása a vakcinák ellen, amihez két kivétellel valamennyi parlamenti képviselőjük a nevét adta.

A KDNP politikusa szerint a baloldal azt követően próbálja meg letagadni oltásellenes kijelentéseit, hogy látják,

a magyar oltási program sikeres,

Magyarország a második legeredményesebb ország az EU-ban.

Mint ismert, miután január elején Krekó Péter, a Soros György-féle Political Capital ügyvezető igazgatója ideológiailag is megalapozta a baloldal halálkampányát, a baloldali pártok Gyurcsány Ferenc vezetésével minden eddiginél nagyobb erőkkel próbálják akadályozni a közös védekezést. A baloldal mindenféle tudás, ismeret nélkül kérdőjelezi meg egyes vakcinák hatékonyságát, illetve egészségre gyakorolt hatását. Nyíltan, visszataszító módon támadják a kínai oltóanyagot úgy, hogy azt szerte a világban alkalmazzák, több millió embert oltottak be vele, mindenféle gond nélkül, és már - Magyarországon kívül - legalább 14 európai ország tárgyal a beszerzéséről.