Kirabolt egy férfit négy fiatal Decsen

Vágólapra másolva!
Négy fiatal pénzt kéregetett egy decsi férfitól, majd miután nem kaptak, megverték, kirabolták és magára hagyták. 
Vágólapra másolva!

Augusztus 5-én 6 óra 22 perckor érkezett bejelentés Decsről, hogy egy helyi férfit megvertek. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy négy fős társaság tagjai egy helyi kisvendéglő előtt pénzt kértek egy 55 éves decsi férfitól.

Mivel nem akart adni, megtámadták, ütötték és rúgták. Ezután közeli erdőbe vonszolták, ahol tovább bántalmazták, elvették tőle övtáskáját az irataival, pénzével, és telefonjával, majd magára hagyták.

Forrás: Police.hu

A szekszárdi rendőrök rövid időn belül azonosították a négy elkövetőt, egy 23 éves szekszárdi, egy 18 éves decsi férfit, illetve egy 14 és egy 15 éves kunszentmiklósi lányt, majd kihallgatták őket.

Mind a négy fiatalt rablás, és életveszélyes testi sértés kísérletével gyanúsították meg. Ezután őrizetbe vették a, és letartóztatták őket.

A lányokat később szabadon engedték, de mivel rövid időn belül egy társukat zaklatták, nevelőintézetbe kerültek.

A szekszárdi rendőrök befejezték a nyomozást, és az iratokat átküldték az ügyészségnek.