A második fordulónál érték tetten a moldovai embercsempészt

Vágólapra másolva!
Minősített embercsempészet miatt emeltek vádat azzal a moldovai férfivel szemben, aki decemberben két nap alatt kétszer szállított migránsokat Ausztria felé. Másodszor Kiskunhalason elfogták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A férfi december 5-ről 6-ra virradó éjszakán a szerb-magyar határ közelében

egy kisteherautóval felvett 13 migránst, akikről tudta, hogy illegálisan lépték át a határt. Az embercsempész a bevándorlókat Ausztriába, Bécs külterületére vitte.

Ugyanezen a napon a moldovai embercsempész visszatért Magyarországra és

este megint a szerb-magyar határhoz hajtott. Ekkor összesen tizenhat, magát szírnek, irakinak és afgánnak kiadó migránst vett fel egy másik kocsival és Ausztriába irányába indult.

A kiskunhalasi rendőrök a városban igazoltatták, és elfogták a migránsokkal együtt. Kiderült, hogy, hogy a férfit egy máig ismeretlen személy bízta meg az embercsempészéssel és pénzt ígért neki.

A csempészt letartóztatták. A tárgyalásra vár. Az ügyészség végrehajtandó börtön, illetve kiutasítás kiszabását javasolta vele szemben. Sorsáról a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt majd - írja az Ügyészség oldala.