Vágólapra másolva!
Akik ingatlan eladás előtt állnak, sok esetben az ezzel járó feladatok alóli mentesülés érdekében ingatlanközvetítőt bíznak meg. A nagy ingatlanközvetítői hálózatoknak előre megszerkesztett megbízási szerződés mintájuk van, azonban minden esetben érdemes rászánni az időt, hogy a szerződéses feltételeket alaposan átolvassa a lakástulajdonos – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Fontos, hogy üzletszerű ingatlanközvetítői tevékenység az illetékes hatósághoz való bejelentés alapján folytatható. Az ilyen tevékenység végzéséhez meghatározott szakképesítésre van szükség – fejtette ki dr. Varga Júlia.

Továbbá: ilyen tevékenységet nem végezhet, aki büntetett előéletű, vagy ilyen tevékenységtől eltiltó jogerős bírói ítélet hatálya alatt áll, vagy gazdasági társaság vezető tisztségviselője nem lehet.

A feltételeknek megfelelő ingatlanközvetítők közhiteles nyilvántartásban szerepelnek. Ezért mielőtt szerződést köt a közvetítővel, érdemes ellenőrizni, hogy az adott cég vagy személy az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban szerepel-e.

Pontosan mit tehet az ingatlanközvetítő?

A vonatkozó jogszabály pontosan meghatározza, hogy az ingatlanközvetítő a tevékenységi körén belül milyen feladatokra jogosult, amely felsorolás nem bővíthető.

Az ingatlanközvetítő tehát az ingatlanok adásvételének és cseréjének közvetítésével, a lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek, telkek bérlete és tulajdonosa cseréjének közvetítésével, a feladatok ellátása érdekében az ingatlanok felkutatásával és azok forgalmi értékbecslésével foglalkozik.

Továbbá: az ügyletek lebonyolításához szükséges dokumentációk és okiratok beszerzésével és előkészítésével – ide nem értve az okiratok megszerkesztésén és azok ellenjegyzését – összefüggő feladatokat látja el.

A fentiek alapján a jogszabály immáron egyértelművé tette, hogy az ingatlanközvetítő nem jogosult sem a vételi ajánlatot, a vételi szándéknyilatkozatot, vagy más megnevezésű okiratot szerkeszteni!

Fontos tudni, hogy az okiratszerkesztés, okirat ellenjegyzése, és ezen tevékenységekkel összefüggésben letét kezelése klasszikus ügyvédi tevékenység. Ilyen okiratokat szerkeszteni, ellenjegyezni, továbbá letéti összeget kezelni ügyvéd jogosult.

Forrás: --

Mindezek értelmében érdemes fokozott figyelmet fordítani arra, hogy ha vételi ajánlat biztosítékaként, vagy más jogcímen teljesítene pénzösszeget, amelynek jogosultja az ingatlan tulajdonosa, úgy a teljesítés előtt már vegye fel a kapcsolatot ügyvéddel, hogy a letétkezelés a jogszabályoknak megfelelően, ügyvéd által, szakmai felelősségvállalás mellett történhessen.

Lényeges tehát, hogy az ingatlanközvetítő az ingatlan eladása vagy vásárlása során rendkívüli segítséget tud nyújtani.

Ugyanakkor ügyelni kell rá, hogy az ingatlanközvetítői jogosultságnak szigorú határai vannak, így már az első lépésektől kezdve érdemes ügyvédet bevonni az ingatlannal kapcsolatos ügyletbe, hiszen jogi tanácsadást, okiratszerkesztést csak ügyvéd végezhet – húzta alá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/