Miben változik az életünk az 5 millió beoltott után?

SÁNTHA Kálmán
Nagykálló, 2021. május 29. Megmérik egy nő vérnyomását, mielőtt beoltják a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina második adagjával Nagykállóban, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Sántha Kálmán Szakkórházában kialakított oltóponton 2021. május 29-én. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Elérkezett a következő lépcsőfok a szabályok enyhítésében, és hatályba lépett a kormányrendelet, mely szerint ötmillió első vakcina beoltása után ismét lazíthatunk kicsit. Ezúttal fellélegezhettek a házasulandó párok, de a koncertek, rendezvények és az éjszakai nyitva tartással is dolgozni vágyó vendéglátó egységek szempontjából is lényeges változásokat hoz a rendelet. A D.A.S. JogSzerviz szakértője elemez.
Vágólapra másolva!

Fontos tisztázni – és tudatosítani magunkban – hogy nem minden szabály és korlátozás került feloldásra – fejtette ki dr. Schiffer Zsolt.

Továbbra is viselnünk kell a maszkot a boltokban, áruházakban, tömegközlekedési eszközökön, tartanunk kell a távolságot egymástól, és a védettséghez kötött szolgáltatásokban sem történt változás. Tehát ezután is csak védettségi igazolvánnyal vehetők igényben bizonyos szolgáltatások.

Ami változik: a kijárási tilalom megszűnik, csakúgy, mint az üzletek és más helyszínek a járványhelyzetre tekintettel elrendelt kötelező zárási időpontja.

Eltörölték a kötelező közterületi maszkviselési kötelezettséget, ugyanakkor egyéb helyeken – ahol védettek, és nem védettek zárt térben találkozhatnak – továbbra is kötelező a maszk viselése.

Egyéni és csapatsport is szervezhető közterületeken (megtarthatóak lesznek pl. a futóversenyek).

A sokak által leginkább várt enyhítés, hogy a magán- és családi rendezvény legfeljebb 50 fő részvételével korlátozás nélkül tartható.

Tehát megemelkedett a 10 fős korlátozás 50 főre, így egy születésnap, baráti összejövetel már kellemes körülmények közt megtartható. Védettségi igazolványhoz nincs kötve a családi rendezvény.

Szintén sokak által áhított enyhítés, hogy a lakodalom akár 200 fő részvételével korlátozás nélkül tartható. Mivel a lakodalom családi rendezvénynek számít, védettségi igazolvány itt sem szükséges, ellentétben a zenés táncos rendezvényekkel.

Zenés táncos rendezvényeken tehát szükséges a védettségi igazolvány felmutatása.

A szállodákban természetesen továbbra is kötelező a védettségi igazolvány, ugyanakkor nagyon fontos kivétel, hogy amennyiben szállodában vagy étteremben tartanak családi rendezvényt, akkor ezen rendezvény résztvevőinek nem kötelező a védettségi igazolvány felmutatása.

Az üzemeltető köteles gondoskodni a magánrendezvényen részt vevők elkülönítéséről. Ez annak érdekében szükséges, hogy a családi rendezvények megtartása ne legyen korlátozott csak azért, mert azt szállodában tartják.

A jogalkotó itt a családi rendezvény jellegéhez köti a korlátozás mértékét, és nem annak helyszínéhez. Ezzel elkerülhető az a bizonytalan helyzet, amely az őszi szabályozásban sok fejtörést okozott a szolgáltatóknak és a hatóságoknak is.

Egyéb zárt téri rendezvény továbbra is csak védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek tartható.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Egyéb szabadtéri rendezvény legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül tartható, azonban 500 fő felett csak koronavírus ellen védettek vehetnek részt a rendezvényen.

Korábbi szabályozásból kitűnt, hogy kiskorúak esetében nem lehet kötelezővé tenni a védettségi igazolvány felmutatását, és ez továbbra is így marad. Ugyanakkor fontos változás, hogy a 16–18 évesek közül azok, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, védett nagykorú felügyelete nélkül vehetnek igénybe szolgáltatásokat (pl. étterem, mozi).

Ez esetben ugyanakkor logikusan következik, hogy a védettségi igazolvány felmutatására őket is kötelezni lehet, hiszen a szolgáltató másképp nem tudja ellenőrizni a védettséget – mutatott rá végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/