Kásler Miklós: Több mint egymillió diáknak veszi kezdetét a nyári szünet

KÁSLER Miklós
Budapest, 2021. június 7. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a pedagógusnap alkalmából tartott ünnepségen a Pesti Vigadóban 2021. június 7-én. MTI/Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Olyan rendkívüli tanév ér most véget, amely megmutatta a magyar iskolarendszer legnemesebb értékeit és hagyományait - tette közzé szerdai Facebook-bejegyzésében Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós azt írta, hogy több mint egymillió magyar diáknak veszi kezdetét a nyári szünet szerdán.

Rendkívüli tanév ér véget, amely alatt "embert próbáló kihívásokkal szembesültek ifjaink és az őket tanító pedagógusok".

A koronavírus-járvány azonban megmutatta a magyar iskolarendszer, a tanulók és tanítók "legnemesebb értékeit és hagyományait, ami által együttesen képesek voltak sikerrel venni a digitális átállás próbatételeit" - közölte.

Az iskolák az online tér nyújtotta lehetőségek kihasználásával megőrizték intézményeik és ezáltal az egész ország működőképességét. A köznevelés ezzel a helytállással hozzájárult a járvány harmadik hullámának letöréséhez és sok ezer magyar ember életének megmentéséhez - fogalmazott.

Kásler Miklós bejegyzésében megköszönte a pedagógusok és a tanulók egész éves munkáját,

azt kívánva, hogy szeptembertől újra a megszokott módon láthassák viszont egymást.