Így növelheti a nyári csapadékmennyiséget az erdőtelepítés

boreális erdő, tajga
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Egy most publikált tanulmány szerint a mezőgazdasági földterületek erdővé alakítása lehet az egyik legjobb módja az esőzések fokozásának, illetve az éghajlatváltozás egyes hatásai ellensúlyozásának. Ahogy arra a tudósok rámutattak: a hőmérséklet mellett a víz elérhetősége az egyik legfontosabb éghajlati tényező.
Vágólapra másolva!

Az „extra" eső különösen nyáron fontos

A valós adatok segítségével készített számítógépes modellek alapján a tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy „egy reális erdőfelújítási forgatókönyv" elegendő lenne ahhoz, hogy

a nyári csapadékmennyiség évente 7,6 százalékkal növekedjen Európában.

Mindez azon az elképzelésen alapul, hogy a rendelkezésre álló földterület 20 százalékát a műholdas térképészeti technikák alapján átalakítják, és az „extra" eső nemcsak magukra az erdőkre esik, hanem szélirányban is. Ez különösen fontos a nyári hónapokban.

Ezért lenne szükség minél több fa ültetésére Forrás: Pexels

– írják a kutatók a Nature Geoscience tudományos szaklapban publikált tanulmányukban. – A jó hír egyben figyelmeztetést is takar: a hevesebb téli csapadék intenzívebbé válhat az egész kontinensen, ha ezeket a kijelölt területeket erdővé alakítják.

A szakemberek szerint ezt a jövőben alaposan meg kell fontolni. Noha a tudomány többször bizonyította, hogy az erdős területeken általában több eső esik,

ennek a mechanizmusait még nem sikerült teljes körűen megmagyarázni.

Ebben a tanulmányban a csapat azt feltételezte, hogy az erdők a mezőgazdasági földterületekhez képest megnövekedett felületi érdességgel szintén hatással vannak a légturbulenciára, ami a kicsapódó légtömegek lelassulását és a helyben maradását okozza.

Az erdőtelepítés ezért mindig jó ötlet

Az erdős területek a tanulmány szerint télen melegebb, nyáron pedig hűvösebb területekhez vezetnek.

mondta Ronny Meier, a svájci ETH környezettudósa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az, amit a fatelepítésekről tudunk, segíthet mérsékelni az elkövetkező években Európában várható, egyre szárazabb nyári hőmérsékleteket, mivel a földgömb is egyre melegebbé válik.

Az erdőtelepítés 7,6% -kal növelheti Európa-szerte a nyári csapadékmennyiséget Forrás: Pinterest

Hozzátette: a legveszélyesebb éghajlatváltozási jelzés, amelyre a csapadékkal kapcsolatban számítanak, az a nyári csapadékmennyiség csökkenése, amely várhatóan Európa déli részein, például a Földközi-tengeren várható.

A tanulmány szerint az erdősítés itt is a csapadék növekedéséhez vezetne, ami tehát igencsak előnyös lenne a klímaváltozás káros hatásaihoz való alkalmazkodás szempontjából.

Bár a kutatás néhány kérdést megválaszolatlanul hagy, és az eredmények a modellezett adatok becslésein alapulnak, a tanulmány készítői szerint fontos evidenciákra mutatnak rá azzal kapcsolatban, hogy a változó földhasználat hosszú távon hogyan befolyásolja az éghajlatot.

Ahogy fogalmaznak, a faültetés mindig jó ötlet: megköti a szén-dioxidot, növeli a biológiai sokféleséget, és a talajvédelmet is biztosítja.