Védőmaszk nélkül is látogathatók a református templomok

EGYÉB TÁRGY egyházi épület ÉPÜLET épületfotó fa FOTÓ FOTÓTECHNIKA FOTÓTÉMA klasszicizmus Kossuth tér KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY légi felvétel lombosfa madártávlat műemlék MŰVÉSZETI STÍLUS NÖVÉNY Református Nagytemplom TÁRGY templom torony toronyóra városkép
A debreceni Református Nagytemplom műemlék épülete a Kossuth téren (illusztráció).
Vágólapra másolva!
Védőmaszk nélkül is látogathatók a református istentiszteletek és egyházi rendezvények - olvasható a Magyarországi Református Egyház zsinata elnökségi tanácsának csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

Azt írták: örömmel állapítják meg, hogy javul a járványhelyzet Magyarországon.

Ugyanakkor az elnökségi tanács arra kéri a református gyülekezeteket, hogy az egyházi élet szervezésében kövessék a mindenkori kormányzati előírásokat, azok akár enyhítést, akár szigorítást jelentenek.

A debreceni Református Nagytemplom műemlék épülete a Kossuth téren (illusztráció). Forrás: MTI/Oláh Tibor

Közleményükben kitértek arra is, hogy

a lelkipásztoraiktól és hitoktatóiktól elvárható, hogy védettséggel rendelkezzenek, ezért nyomatékosan kérik, hogy aki a szolgálattevők közül még nem oltatta be magát, tegye meg.