A Mészáros, Péni páros 7. lett a légpuskások vegyescsapat-versenyében

Tokió 2020, 2020-as tokiói olimpiai játékok, olimpia, nyár, nyári olimpiai játékok, XXXII. nyári olimpiai játékok, 2021.07.27., MÉSZÁROS Eszter, PÉNI István, lövészet
A Mészáros Eszter, Péni István kettős remekelt a Hungarian Openen
Vágólapra másolva!
A tokiói olimpián a 10 méteres légpuska vegyespáros versenyszámában Péni István és Mészáros Eszter kettőse a nyolcadik legjobb eredménnyel továbbjutott az alapversenyből a középdöntőbe. A legjobb nyolc között a világranglista élén álló Péni István és a 19 éves Mészáros Eszter sem remekelt, így a magyar csapat a hetedik helyen végzett.
Vágólapra másolva!

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

Hétfőn este tizenegy óra felé éppen hazafelé tartottam az úszásról, amikor beköszöntött Tokióban a már napok óta beharangozott tájfun. Persze, nagyon komoly dologra nem kell gondolni. Az időjárás szelesebb és van egy kis szitáló eső, de a Japánban való indulásunk előtt ennél sokkal komolyabb viharok voltak Budapesten. A trópusi vihar tehát nem fenyegeti az olimpiát, a szervezők egyelőre nem végeztek további módosításokat az ötkarikás játékok keddi programjában.

Mindössze annyi a változás, hogy mivel a japánok nem alakítottak ki külön olimpiai sávot az autóbuszoknak, így hosszabbra nyúlhat az utazás a sporteseményekre, ezért Péni István és Mészáros Eszter légpuskás vegyespáros versenyére két órával korábban indultam a tervezettnél.

Tokióban délelőtt beköszöntött az ítéletidő Forrás: AFP/Philip Fong

A hosszú úton bőven volt időm elgondolkodni azon, hogy a kétszeres Európa-bajnok Péni Istvánnak milyen útja volt az olimpiáig. A 24 éves sportlövő két nappal korábban az ötödik helyen végzett a férfi 10 méteres légpuska olimpiai döntőjében, de megérdemelt volna egy érmet. Nemcsak a kvalitásai, hanem az emberi nagysága miatt is, mert

amit ennek a srácnak az utóbbi időben el kellett viselnie, arra nincsenek szavak. Péni azt mondta, hogy már az egy csoda, hogy itt van az olimpián, mert amit vele tettek, azt senki nem érdemli.

Hangsúlyozta, hogy neki volt a legnehezebb felkészülése a mezőnyből, de talán az egész magyar csapatból is.

De mi is történt pontosan? 2021 márciusában óriási botrány tört ki a sportlövő-válogatott indiai világkupaversenyén, ahol a magyar csapat tagjai nem álltak ki a viadalra, mert összevesztek egymással. A dolog ott kezdődött, hogy a csapat bejutott a fináléba az 50 méteren rendezett versenyen. Már bevonult a többi együttes, amikor a magyar csapat tagjai közül ketten, Péni István és Pekler Zalán azzal vádolta meg a csapat harmadik tagját, Sidi Pétert, hogy szabálytalan a fegyvere az úgynevezett bipodalkatrész miatt, amit Sidi nem a pozícióváltás utáni beállításhoz, hanem súlyként használt a puskáján. Ezt követően a Nemzetközi Sportlövő Szövetség ellenőre szabályosnak találta Sidi fegyverét, de Péni és Pekler közölte, hogy nem lőnek együtt Sidivel.

Sidi Péter kis híján tönkretette Péni István olimpiáját Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt követően a két sportoló heteik üzengetett egymásnak a sajtóban, Sidi Péter puskabotránya pedig akkor lett elfelejtve, amikor még egy ennél is nagyobb bomba robbant: Péni István pozitív doppingtesztet produkált, miután valaki megmérgezte. Májusban a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) hivatalosan is felmentette Péni Istvánt, akinek a márciusi doppingtesztje ugyan pozitív lett, de kiderült, hogy

a márciusi indiai világkupaversenyen valaki behatolt Péni szobájába, ahol 45 percet töltött, és megmérgezte a fiatal sportlövő vitaminjait. Az esetről videofelvétel is készült, amelyen jól látható Sidi Péter, akit az eset után másodfokon két évre eltiltottak.

Péni az Origónak adott interjúban elmondta, hogy Sidi Pétert fantasztikus lövőnek tartja. Amit a pályafutása alatt elért, az tényleg elképesztő, példaértékű. Ugyanakkor vannak olyan dolgok, amelyek nem azok. 2015-ig kiegyensúlyozottabb volt a viszonyuk, de akkor Péni még szinte gyerek volt. Felnézett rá, ő volt a sportág nagy ikonja. Igyekezett barátkozni vele. A viszonyuk akkor romlott el, amikor a szövetségi kapitány a bakui Európa-játékokon az eredményei alapján kettejük közül Péni indulását támogatta a vegyes számban.

Péni Istvánt évek óta terrorizálta Sidi Péter Forrás: AFP/Xinhua News Agency/Lin Shanchuan

A kétszeres Európa-bajnok a Nemzeti Sportnak adott interjúban az is elmondta, hogy azon a lőtéren, amelyen a vetélytársa van otthon, a kiakasztott csapatfényképeken kiszurkálták a szemeit. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt hat évben sorra kapta a zaklató sms-eket, e-maileket és a verbális bántást szállodában, lőtéren és a dobogón. Péni elmondta, hogy a név szerint nem említett Sidi megnehezítette a felkészülését a riói olimpiára, és azóta sem állt le. A jövőben pedig nem tud rá sportemberként tekinteni.

Tokióban pedig már csak annyit mondott a történetről, hogy vannak gonosz emberek.

Persze Mészáros Eszterről se feledkezzünk meg, aki 2019 májusában szerzett olimpia kvótát, miután kimagaslóan szerepelt a müncheni sportlövő-világkupán. Mesteredzője, Szucsák László egy gödöllői versenyen rámutatott az akkor még csak 15 éves lányra, aki alig két éve kezdett lőni, és azt mondta: ez a lány ki fog jutni az olimpiára.

Mészáros három nappal ezelőtt mutatkozott be az olimpián, de nem jutott tovább a 10 méteres női légpuskaversenyszámban. A 19 éves sportlövő ugyan hatalmasat hajrázott, de az első két körben elkövetett céltévesztései miatt búcsúzni kényszerült.

Mészáros Eszter a női 10 méteres légpuskaversenyszám selejtezőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mészáros Eszter a verseny után elmondta, hogy a kiesésében közrejátszott, hogy nagyon izgult, de ez szinte minden versenyen előfordul vele, így a Péni Istvánnal való vegyesben is egész biztosan lesz benne drukk, de megpróbálja majd jobban kezelni.

Volt is mire építenie, hiszen június végén Péni Istvánék megnyerték a légpuskások vegyes csapatversenyét az Eszéken rendezett sportlövő-világkupaversenyen, így remek esélyekkel indultak.

Amit tudni kell az alapversenyről

A férfi és női légpuskás versenyzők, akik egy csapatot alkotnak 10 méteres távolságból 30-30 lövést adnak le 30 percen belül. A kvalifikációban a találatok decimálisak, 10.9 pont a maximum találat. A tizedelt értékkörök meghatározásához egy egész kör értékelhető területét tíz egyforma értékkörre osztják fel, és ezeket tizedes értékekkel jelölik nullától (például 10.0, 9.0 stb.) kilencig (például 10.9, 9.9 stb.).

A maximális eredmény (60x10,9) 654 köregység.

Jelenlegi világcsúcs: 631,7 kör: Dénes Eszter – Péni István (2020.02.28. Wroclaw)

Az alapversenyben Mészáros Eszter gyorsan tüzelt.

Az első tízes szériája 103.2-es eredményt hozott. A 19 éves lány már a második tízest durrogtatta, amikor Péni István még mindig csak az első szériája felénél járt. A világranglista vezetője remekül kezdett, az első körben három lövéssel is közel járt a telitalálathoz (10.8), végül 105.4 körrel zárt.

Mészáros a második szériájában biztosabb kézzel lőtt, úgy tűnt, nagyon elkapta a ritmust. Egyszer sem lőtt tíz alatt, végül 104.5-ös köreredménnyel zárt, így Pénin volt a sor, hogy tartsa a maga által felállított magas mércét. A kétszeres Európa-bajnok ezúttal is lassabban, sokkal megfontoltabban célzott.

Érdekes volt látni, ahogy simult az arcára a puskatus, mintha bensőséges viszony lenne közte és a fegyvere között.

Mészáros Eszter gyors ütemben lerendezte a harmadik tízes szériáját is. Egyszer azonban tíz alá lőtt (9.8), így 104.1-es körrel zárt, és kezdődhetett a számolgatás. Innentől kezdve még mindig a második szériájánál tartó Pénin volt a sor, hogy továbbjuttassa a magyar vegyespárost. Péni a második szériájában ezúttal sem tévesztett célt, maradt tíz fölött, és egy telitalálat (10.9) is összejött neki, így 105-2-re hozta a második tízes sorozatát. A harmadikat két gyönyörű 10.8-assal kezdte, majd jött egy 10.7-es, tehát a kezdés szenzációsra sikeredett. Ekkor a hangosbemondó hölgy közölte, hogy "ten minutes" vagyis a versenyzőknek tíz percük volt hátra, hogy befejezzék az alapversenyét, Péninek ennyi ideje maradt hét lövésre.

A Mészáros Eszter, Péni István kettős a légpuskások vegyescsapatának középdöntőjében Forrás: MTI/Kovács Tamás

A kétszeres Európa-bajnok ezúttal sem ment tíz alá, egy telitalált is majdnem összejött neki, így 105.5-tel zárta az utolsó kört, a fennmaradó két percben pedig jött az idegek harca, amíg számolgatni kellett a többi – még nem végző – páros eredményeit. Két perccel az óra lepörgése előtt a magyar csapat még a nyolcadik, továbbjutó helyen állt, a norvég és a kínai páros is előzhetett volna, de szerencsére egyik sem tudott élni a lehetőséggel, így Mészáros Eszter és Péni István bejutott a középdöntőbe.

A középdöntő

A középdöntőben a csapattagok 20-20 lövést adnak le. A maximum eredmény 10.9 pont, a középdöntőben a legmagasabb elérhető eredmény 436 kör. A középdöntő végeredménye után az első két helyezett az aranyéremért, a harmadik és negyedik pedig a bronzéremért lőhet majd az Aszaka Lőtéren.

A negyedórával később kezdődő középdöntőben Mészáros Eszter rosszul indított, egyből egy tíz alatti (9.6) lövéssel rontott, ezt követően azonban egy 10.8-cal és egy 10.3-mal kozmetikázott. Ezúttal Péni István is gyorsabban lőtt, és bekezdett egy 10.4, 10.3, és egy 10.2-es lövéssel. Mészáros azonban a negyedik lövésével ismét kicsúszott a tízesből (9.6), ezen szinten ez nagyon sokba kerülhet.

A folytatásban Péni továbbra is hozta a tíz fölötti lövéseket, szokatlan módon előrébb járt a sokkal gyorsabban lövő Mészárosnál, aki a hetedik lövésével már harmadszorra "tévesztett szektort" ezzel pedig az élő tabellán a nyolcadik helyre került a magyar páros, pedig Péninek még egy telitalálata (10.9) is volt a kilencedik lövéséből.

A Mészáros Eszter, Péni István kettős a légpuskások vegyescsapatának középdöntője után Forrás: MTI/Kovács Tamás

A második tízes szériára Mészáros összerakta magát, azonnal egy telitalálattal (10.9) kezdett, és folyamatosan szállította a tíz fölötti találatokat, így 105.1 kört lőtt a második körben. A magyar vegyespáros ezzel elmozdult a nyolcadik helyről, így Péni Istvánnak kellett volna csodát tennie. A kétszeres Európa-bajnok a második tízes sorozatában tartotta a tíz feletti lövéseket, 103.4-es eredménnyel végzett, azonban ez nem ért továbbjutást.

A magyar vegyespáros ezzel a hetedik helyen zárta a versenyt ebben az elképesztően erős mezőnyben.