Gurisatti Gréta: Ha a tüzes tekintet és a dobbanó szív megvan, akkor minden adott a győzelemhez

KESZTHELYI-NAGY Rita; SZILÁGYI Dorottya
A csapatmunka diadal volt a győzelem
Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott hihetetlen izgalmakat követően legyőzte a holland csapatot a tokiói olimpia keddi negyeddöntőjében. A magyar csapat játékosai szerint a szív és a csapatmunka diadala volt a hollandok felett aratott győzelem. Bíró Attila szövetségi kapitány szerint az elődöntőben a spanyolok ellen ugyanannyi esélye lesz a magyar csapatnak, mint a hollandok ellen.
Vágólapra másolva!

A magyarok 14-11-re nyertek a nagy taktikai csatát hozó, feszült hangulatú találkozón. A magyar csapat játékosa, Illés Anna szerint hatalmasat küzdött az egész csapat a hollandok ellen.

- mondta el a meccs után Illés Anna. A magyar vízilabdázó szerint a járvány sok mindent felborított, de a csapat szíve vitte őket előre, és ezért sikerült kivívni a győzelmet Hollandia ellen.

Illés Anna remekül játszott Forrás: AFP/Angela Weiss

A spanyolok elleni meccsel kapcsolatban bizakodó volt.

- zárta le mondandóját Illés Anna.

A magyar csapat holtversenyben második legeredményesebb gólszerzője, Gurisatti Gréta a könnyeivel küszködött a meccs után.

- mondta el Gurisatti Gréta.

A csapatmunka-diadal volt a győzelem Forrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar játékos elmondta, hogy kőkeményen megdolgoztak azért, hogy sikerüljön kizökkenteni a megszokott ritmusukból a holland csapatot.

- mondta el a magyar vízilabdázó.

- mondta el a meccs után Gurisatti Gréta.

Leimeter Dórát ölelgetik a társak Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

A csapat legeredményesebb játékosa Leimeter Dóra volt négy góllal, aki elmondta, hogy nagyon kemény összecsapás volt a hollandok elleni negyeddöntő, és nem számít, hogy ki szerzi a találatokat.

- mondta el Leimeter Dóra. A játékos kiemelte, hogy a csapat tartását mutatja, hogy sikerült háromgólos előnyről is feljebb lépniük, és ez egy nagybetűs csapatmunka volt.

Bíró Attila eligazítást tart Forrás: AFP/Angela Weiss

Bíró Attila szövetségi kapitány is a munkát emelte ki, mint a siker legfontosabb tényezőjét.

- mondta el a magyar kapitány. A magyar válogatott az elődöntőben a spanyolokkal találkozik majd csütörtökön.

- fejezte be Bíró Attila.


Női vízilabdatorna, negyeddöntő:

Magyarország-Hollandia 14-11 (4-3, 4-4, 2-2, 4-2)

Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Leimeter 4, Gurisatti 3, Illés 3, Szilágyi 2, Rybanska 1, Garda 1, illetve Van de Kraats 4, Megens 2, Stomphorst 2, Joustra 1, Genee 1, Van der Sloot 1
gól/ötméteres: 0/0, illetve 4/4
gól/emberelőny: 10/12, illetve 4/12