Masszívan elutasítják a genderideológiát a magyarok

genderelmélet Alapjogokért Központ
Vágólapra másolva!
Továbbra is elutasítják a magyarok a genderideológiát: az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége kiáll a természetes nemek teremtettsége mellett - írja az Alapjogokért Központ legfrissebb kutatásában.
Vágólapra másolva!

A megkérdezettek jóval több mint kétharmada, 71 százaléka szerint az, hogy valaki nő vagy férfi, az ember veleszületett tulajdonsága – ez az arány négy hónappal ezelőtt 69 százalék volt.

71 százalék szerint az, hogy valaki nő vagy férfi, az ember veleszületett tulajdonsága Forrás: Facebook

A magyar társadalom masszív többsége elutasítja a biológiai nemek megkérdőjelezését. A magyar emberek között egyre többen vélekednek úgy, hogy a születéskori nem az ember veleszületett tulajdonsága. Míg korábban a választókorú népesség 69 százaléka, addig az augusztusi kutatás során már 71 százalék vallotta ezt az álláspontot. Csökkent továbbá azok aránya, akik szerint a női vagy férfi nemiség pusztán egyéni döntés kérdése. Míg az áprilisi adatfelvételkor 22 százalék volt azon az állásponton, hogy a nem pusztán egy társadalmi konstrukció, addig augusztusban már csak 17 százalékuk gondolta így.

Csökkent azok aránya, akik megkérdőjelezik a férfi és női nem hagyományos mivoltát Forrás: Facebook

Az országosan reprezentatív kutatás szerint mindemellett a felnőtt lakosság több mint kétharmada (68 százalék) szerint csak két nem, női és férfi létezik (ez áprilisban még „csak" 66 százalék volt). A válaszadóknak most 22 százaléka vélekedett úgy, hogy kettőnél több nem van: tavasszal még az emberek közel negyede állította ezt - vagyis csökkent azok aránya, akik megkérdőjelezik a férfi és női nem hagyományos mivoltát.

A genderideológia elutasítottsága mellett még egyértelműbb az álláspont a gyermekvédelem kapcsán. Az áprilisi adatokhoz képest tovább nőtt azoknak a száma, akik nem engedélyeznék kiskorú gyermekek esetében nemátalakító műtétek elvégzését. Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok 3 százaléka van ezzel ellentétes véleményemen.

Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok 3 százaléka van ezzel ellentétes véleményen Forrás: Facebook

Összességében tehát elmondható, hogy a magyar emberek bőven több mint kétharmada elutasítja a genderideológiát, ezzel párhuzamosan pedig egyre magasabb azoknak a száma, akik kiállnak a teremtett nemek és azok megváltoztathatatlansága mellett. Kijelenthető továbbá az is, hogy növekszik azon magyarok aránya is, akik egyetértenek a gyermekvédelmi intézkedésekkel. A józan ész erői tehát egyre szélesebb társadalmi támogatottsággal bírnak Magyarországon.