Lemásolta a Fortnite az Among Us sikerjátékot

fortnite impostors videojáték
Fortnite Impostors
Vágólapra másolva!
Jobb ötlet lett volna együttműködésre lépni a készítőivel.
Vágólapra másolva!

Nagy meglepetés érkezett a Fortnite tegnapi frissítésével, elérhetővé vált egy Impostors nevű új mód a játékban. Ennek semmi köze sincs a battle royale alapjátékhoz, az Epic kevés változtatással és egyedi ötlettel többé-kevésbé lemásolta a tavaly gigantikus sikerré vált Among Us-t, még a használt terminológia megváltoztatására sem vette a fáradtságot.

Az Impostors egy specifikusan a módhoz fejlesztett pályán játszódik, összesen tíz játékosnak kell benne feladatokat végrehajtania, közülük kettő titokban szabotálni próbálja a többieket. A dedukcióra épülő játékműfajt nem az Among Us teremtette meg, és önmagában sem adott hozzá sokat, de az Impostors megtervezésekor az Epic dizájnerei nyilvánvalóan az indie sikerjátékot vették mintául.

Az ügy további érdekessége, hogy nemrégiben az Among Us ingyen kérhető volt az Epic Games Store ingyenjátékos promóciójában.

Az Among Us-t fejlesztői Innersloth két illetékese is jelezte, hogy erősen letörte őket az Epic tette, a mások sikerének kockázatkerülő meglovaglása még hagyján, de érzésük szerint a cég illetékesei nem tették bele az ilyenkor elvárható minimum erőfeszítést a projektbe. A másolás nem áll távol az Epictől, a Fortnite battle royale módjához a PUBG jelentette az inspirációt, ám akkor sikerült hozzátennie annyi pluszt a saját termékéhez, hogy klónozásról semmiképp sem lehetett beszélni.

A mostani rossz szájízt hagyó eset elkerülhető lett volna, amennyiben az Epic valamiféle könnyen tető alá hozható üzlettel kollaborációnak állította volna be az Impostors módot közte és az Among Us fejlesztői között, ez reklámszempontból is kölcsönös előnyös lehetett volna a cégek számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!