A milliárdos vörösbáró, Varga Zoltán fizetést ad az Origóba betörő, bukott írónak

Vágólapra másolva!
Varga Zoltán milliárdos vörösbáró lapjának, a 24.hu-nak az impresszumában felbukkant egy érdekes név: Kassai Zsigmondé, aki nem is olyan régen egy Koránnal a kezében tört be az Origo korábbi épületébe. Miután megírtuk róla, hogy egy irodalmi kör vezetőjeként csalás gyanújába keveredett, egymás után küldte levelezőlistánkra a fenyegető hangvételű leveleket, egyik alkalommal egyenesen szerkesztőségünk felgyújtásáról fantáziált. Úgy néz ki, ez nem jelent problémát a baloldali propagandalapnak, a 24-nek.
Vágólapra másolva!

"Lehet sunnyogni, szarakodni, de eddig még minden zsarnokot eltakarítottak előbb-utóbb, és akkor bizony az olyan trágyaszagú férgek, mint ti, szintén megbuknak" - ez csak egy volt azok közül a minősíthetetlen levelek közül, amelyeket Kassai Zsigmond küldött szerkesztőségünk hírügyeleti listájára még 2019-ben.

A magát íróként aposztrofáló Kassai azon háborodott fel, hogy tényfeltáró cikkünkben megírtuk, a József Attila Kör nevű baloldali irodalmi egyesület nem tud elszámolni a neki osztott közpénzzel. Ekkoriban a gittegylet titkáraként havi 150 ezer forintot kapott - többek között - azért, hogy megpróbálja helyre tenni a kárt.

Miután nyilvánosságra hoztuk, hogy érintett lehetett az ügyben, pontosabban fogalmazva sikkasztás és csalás gyanújába keveredett, szerkesztőségünket zaklatni kezdte. Kassai szinte napi rendszerességgel küldözgette a botrányos hangvételű, számonkérő leveleit a központi mail címünkre, írásaiban nemegyszer megkérdőjelezte munkatársaink emberi mivoltát.

Nemcsak itt folytatta egyszemélyes küzdelmét lapunk ellen, hanem a közösségi médiában is. Két hónappal leleplező cikkünk publikálása után konkrétan arról posztolt, hogy nem bánná, ha valaki felgyújtaná a szerkesztőségünket. "Élek a gyanúval, hogy valaki előbb-utóbb veszi a fáradtságot, és felgyújtja az épületet, ahol a tartalmat gyártják. Amit (...) a magam módján mégis kéjes örömmel fogok nyugtázni" - kommentálta szokatlan módon az egyik, Márki-Zay Péterrel kapcsolatos írásunkat a személyes oldalán.

Kassai addig-addig hergelte magát, hogy beváltva korábbi fenyegetését, egy pénteki napon egy Koránnál a kezében megjelent a korábbi székházunkban, ahol kötözködni kezdett a szolgálatban lévő biztonsági őrrel, és hangosan felolvasott az iszlám szent iratából. Miután többszöri felszólítás után sem volt hajlandó elhagyni a helyszínt, rendőröknek kellett kivinniük az épületből. A baloldali propagandamédia azonnal ráugrott a témára, és mindenféle forráskritika nélkül szemlézték egymástól a hírt - anélkül, hogy az Origót megkeresték volna.

A 24.hu új "újságíróját" igazoltatják a rendőrök, miután betört az Origo szerkesztőségébe Forrás: Origo

A titkár-író az agresszív akció után ugyanott folytatta, ahol korábban, és trágár módon azzal fenyegette meg az Origo egyik munkatársát, hogy felkeresi az otthonánál. "Ha az Origo nevű hírhamisító bűnbanda telephelyét megtaláltam, akkor gondolom őt, ezt a szaros szájú tetű férget is meg fogom találni. És akkor könyöröghet majd az istenének, az anyja bárcsak meg se szülte volna" - írta neki az egyik alkalommal.

Ezek után minimum furcsán hatott, hogy a napokban az ismert vörösbáró, Varga Zoltán lapjának, a 24.hu-nak az impresszumában bukkant fel a neve.

Kassainak nem kellett sok idő, hogy felvegye a baloldali propagandalap tempóját, szemmel láthatóan gyorsan sikerült beilleszkednie. Bár csupán két hónapja van a portálnál, szépen termeli a baloldali tartalmakat, kiválóan kiszolgálva az LMBTQ-lobbit. Eddig olyan címmel jelentek meg cikkek a neve alatt, minthogy "Melegellenes posztokat rakott ki a Magyar Vöröskereszt regionális vezetője, majd eltüntette őket", és "A magyarok 66 százaléka szerint helye van az iskolában a szexuális kisebbségekről szóló nevelésnek".

Kassai Zsigmond ezt megelőzően egy másik baloldali lapnál, a Pesti Hírlapnál irodavezetőként dolgozott.