A Nógrád megyei rendőrök egy 21 éves nővel szemben indítottak eljárást. A fiatal sofőr június 19-én 11 óra 40 perc körül
a hugyagi buszmegállóból hirtelen balra kanyarodott, miközben az úttesten keresztbe fordult, és nem adott elsőbbséget az Őrhalom irányából érkező, Szécsény felé haladó autósnak.
Hogy elkerülje az ütközést, a vétlen sofőr
balra rántotta a kormányt és az árokba sodródott. A férfi megsérült.
A 21 éves nő észrevette, hogy a férfi az árokba hajtott, ennek ellenére
megállás és segítségnyújtás nélkül folytatta az útját.
A nőt segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Emellett szabálysértési eljárás is indult ellene, mivel nem adott elsőbbséget és egy forgalomból kivont autóval közlekedett, amivel megszegte a KRESZ szabályait.
A rendőrök befejezték a nyomozást. Az ügy iratait átküldték az ügyészségnek - írja a Police.hu.