Eldőlt: sokkal hamarabb jön a Windows 11

Windows 11
Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 11 október 5-én jelenik meg hivatalosan, ami azt jelenti, hogy a kompatibilis gépek ekkortól kaphatják meg a Windows Update rendszeren keresztül ingyenes frissítésként a rendszert, illetve szintén ekkor kerülnek majd forgalomba az első olyan számítógépek, laptopok, amikre már alapból a legújabb operációs rendszert telepítik.
Vágólapra másolva!

Fontos megemlíteni, hogy a Windows 10-hez hasonlóan az új rendszert is szakaszosan bocsátja rendelkezésre a Microsoft, ami azt jelenti, hogy az első körben leginkább csak az újabb, alaposan kitesztelt és várhatóan optimális teljesítményt nyújtó hardverekkel rendelkező számítógépeken fog megjelenni a frissítés, majd később bővül a kör.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos számítógépeken akár a jövő év közepéig is várni kell majd, mire felajánlja a frissítés lehetőségét a Windows 10.

Aki nem szeretne várni, az természetesen manuálisan, az ISO-fájl letöltésével is telepítheti az új rendszert, ez azonban nyilván egy fokkal bonyolultabb, mint egyszerű frissítésként megkapni az újdonságot. Sokaknak azonban nem is lesz más választása: a Microsoft ugyan némileg bővítette a hivatalosan támogatott processzorok listáját, azonban még így is kiesnek olyan, mindössze néhány éves hardverek, amik bőven elég erősek lennének az új rendszerhez.

Forrás: Microsoft

Habár korábban a vállalat még azt kommunikálta, hogy bizonyos alapvetésekhez ragaszkodni fognak (így például a biztonsági TPM 2.0-s modul meglétéhez, ami számos saját építésű otthoni PC-ből hiányzik), azóta némileg lazítottak a követelményeken. Ennek megfelelően a Windows 11 manuálisan telepíthető lesz minden gépre, amiben legalább 2 magos 1GHz-es processzor, 4GB memória, 64GB tárhely és TPM 1.2-es modul található.

Viszont a Microsoft közlése szerint az ilyen "bizonytalan" gépeknek egy része a "nem támogatott" kategóriába kerülhet, és így könnyen lehet, hogy nem kaphat majd később frissítéseket, de még biztonsági foltokat sem.

Ez az egész még nem teljesen tiszta, és egyelőre a Microsoft sem tette egyértelművé, hogy pontosan mi az, amitől bizonyos gépek eleshetnek, és konkrétan hol húzódnak a határok.

Mindenesetre ez annak fényében különösen furcsa, hogy a vállalat jellemzően még a nagyon régi operációs rendszereit is támogatja, ha mással nem, hát biztonsági frissítésekkel, mint ahogy a Windows 10 is támogatott lesz legalább 2025. október 14-ig. A nem megfelelő biztonsági tapaszokkal ellátott rendszerek ugyanis nemcsak a felhasználó saját számítógépére és adataira jelentenek veszélyt, hanem végső soron bármi másra, ami kapcsolatba kerül az adott géppel.

Egyébként sem lesz minden elérhető a megjelenéskor

A Windows 11 amúgy nagyjából a 10-es verzió egy nagyobb, alaposabb frissítésének tekinthető. Habár a Microsoft igyekszik hangsúlyozni, hogy a videojátékosok számára ez lesz a legjobb operációs rendszer, azonban a cég által hangoztatott DirectX 12 Ultimate elérhető már a jelenlegi rendszeren is, és ugyan az újabb, gyorsabb SSD-tárhelyeket alaposan kihasználó DirectStoare-et eredetileg megtartották volna a 11-nek, nem sokkal később gyorsan visszakoztak, és bejelentették, hogy az is elérhető lesz a 10-es rendszeren.

Hosszú évek után viszont tényleg alaposan megújul a rendszer kezelőfelülete, jobb, egyszerűbb, modernebb és szebb lesz, ráadásul a használhatóságon is jelentősen javítanak majd az olyan dolgok, mint az ablakok könnyebb egymás mellé helyezésének lehetősége, vagy a teljesen átalakított Start menü.

Forrás: Microsoft

Kiderült az is, hogy a Microsoft minden korábbinál jobban szeretné tolni a saját alkalmazásait és szolgáltatásait, így természetesen a Windows 11 alapértelmezett böngészője az Edge lesz, ami nem újdonság; az viszont igen, hogy jóval nehezebb lesz ezt lecserélni bármi másra (de azért nem lehetetlen). A rendszerbe alapból beépül továbbá a chatelős - videotelefonálós Teams egyszerűbb, lakossági változata.

Szintén teljes átalakításon esik át a vállalat saját digitális áruháza, a Microsoft Store, amiben ráadásul az Amazon és az Intel együttműködésének köszönhetően elérhetőek lesznek androidos alkalmazások is. Viszont most kiderült az is, hogy a megjelenéskor még nem kerül be a rendszerbe, pusztán a béta verziókat tesztelő Insider-program résztvevői próbálgathatják majd a következő hónapokban.

Ahogy az lenni szokott, alapvetően egyébként is inkább mindenkit óvatosságra intünk a frissítéssel kapcsolatban: mint a legtöbb újdonsággal, úgy a Windows 11-gyel is érdemes lehet a megjelenés után várni egy-két hónapot, amíg az esetlegesen felmerülő kezdeti gyermekbetegségeket nem orvosolja a Microsoft.