Tízéves kislány vezette az autót Kiskunhalason - videó

Vágólapra másolva!
Kislányát tanította vezetni egy apa Kiskunhalason, az autóban rajta kívül a másik gyereke is ott volt. Az apa videót is készített a vezetésről. Az ügyészség most járművezetés tiltott átengedésének vétségén kívül 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja a férfit. 
Vágólapra másolva!

Az ügyészség szerint

az apa nevelési kötelességeit súlyosan megszegte, és veszélyeztette mindkét gyermeke testi és erkölcsi fejlődését.

Felfüggesztett börtönt, valamint foglalkozástól és közúti járművezetéstől eltiltást javasolnak, amiről majd a bíróság dönt.