Többször megerőszakolta lányát két fia szeme láttára egy Fejér megyei pedofil

rendőrautó rendőrség letartóztat
illusztráció
Vágólapra másolva!
Tizenhat év fegyházat kért az ügyészség egy kislányát szexuálisan bántalmazó Fejér megyei férfira, aki korábban hasonló bűncselekményt követett már el.
Vágólapra másolva!

Egy Fejér megyei településen élő férfi 2012-ben élettársi kapcsolatot alakított ki egy nővel, akitől egy lánya és két fia született. Mivel többször rátámadt a nőre, élettársa sokszor elköltözött tőle, de aztán visszatért. A kapcsolati erőszak mellett a férfit mással is vádolják. 2020 október és 2021 február 14-e

között többször megerőszakolta a lányát két fia szeme láttára.

A férfi azt használta ki, hogy élettársa elment dolgozni, a 7 éves gyerek pedig nem mehetett iskolába, mert beteg volt. Fiait megfenyegette,

hogy ha elmondják valakinek, amit láttak, megveri őket.

A nő február 14-én este boltban volt, mialatt a férfi otthon tartózkodott a három gyerekkel. A házigazda a bejárati ajtót kulcsra zárta és megint megerőszakolta a kislányt a két fia előtt.

Amikor az élettársa hazaért, benézett az ablakon és mindent látott.

Kérdőre vonta a férfit, aki ezek után egyszerűen elsétált otthonról.

A férfival szemben elfogatóparancsot adtak ki. Nem sokkal ezután el is fogták a rendőrök. Eközben egy szakértő megvizsgálta a kicsiket és megállapította,

hogy a látottak és átéltek következtében a gyermekeknél érzelmi traumára utaló jelek mutatkoztak, amelyek súlyos hatással lehetnek későbbi fejlődésükre.

A férfi a két fiúnál a kiskorúak felügyeletéből adódó kötelezettségét súlyosan megszegte, mindkét kiskorú értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészek többszörösen minősülő szexuális erőszak, továbbá kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat a férfi ellen.

Az ügyészek 16 év fegyházbüntetés mellett kérték a bíróságtól a férfi kizárását a feltételes szabadságra bocsátásból, szülői felügyeleti joga megszüntetését mindhárom gyermekénél és eltiltását minden olyan foglalkozástól, ahol 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végzi, valamint indítványozták letartóztatásának fenntartását.