Marco Rossi csapata a lengyelek elleni idegenbeli mérkőzéssel zárta a világbajnoki selejtezősorozatot. A magyar csapat az első meccsét is a lengyelek ellen vívta, a Puskás Arénában remek összecsapáson játszott 3-3-as döntetlent egymással a két válogatott márciusban. Az már pénteken biztossá vált, hogy a vb-n legutóbb 1986-ban részt vevő magyarok ezúttal is lemaradnak a tornáról, mivel a második helyen álló lengyelek magabiztosan nyertek Andorrában, ezzel behozhatatlan előnyre tettek szert.
A csoportelsőség és az azzal járó automatikus vb-részvétel az angol és a lengyel csapat között dőlt el, ugyanakkor nagy izgalmakra nem lehetett számítani, hiszen Gareth Southgate együttesének mindössze egy pontra volt szüksége San Marino ellen. A magyar csapat abban bízott, hogy egy jó eredménnyel a harmadik helyet is elcsípheti, azonban ehhez az kellett volna, hogy Albánia kikapjon Andorrától.
A lengyelek legnagyobb sztárja, a 2020-ban az év játékosának választott Robert Lewandowski kihagyta az utolsó vb-selejtezőt, de ott ült a kispadon.
A Bayern klasszisa mellett az eltiltott Gregorz Krychowiak és Kamil Glik sem játszhatott, kifejezetten tartalékos kezdőt tudott a pályára küldeni Paulo Sousa szövetségi kapitány.
Marco Rossi csapatából a San Marino ellen két remek gólt szerző Szoboszlai Dominik volt a legnagyobb hiányzó, aki a vasárnapi edzés után izomfájdalmat érzett a combjában, ami hétfő délutánig nem javult, így vissza kellett térnie Lipcsébe, hogy a további kezelését minél hamarabb megkezdhessék.
Szalai Ádám újra ott volt a pályán és lehetőséget kapott Schäfer András is, Marco Rossi támadó szellemű kezdőcsapatnak szavazott bizalmat.
Közel hatvanezer néző előtt indult útjára a labda, lendületes játékkal kezdődött a mérkőzés. A 8. percben Varga Kevin ívelhetett középre jó helyről egy szabadrúgást, de pontatlan volt a beívelés.
A 11. percben Lang Ádámnak kellett nagyot blokkolnia, Piatek estében lőtt kapura, de a magyar védő remekül helyezkedett. Egyre jobban játszottak a lengyelek, különösen Dárdai Pál játékosa, Piatek volt elemében, akivel meggyűlt a baja a magyar védőknek.
A 20. percben Dibusznak kellett bátor kivetődéssel közbeavatkoznia, majd két perccel később Lang figyelmetlensége után Szalai Attila tudott felszabadítani.
Az első komolyabb magyar helyzet Varga Kevin beadása után adódott a 24. percben, Szczesny elszámolta a labda ívét, de megúszták a lengyelek a bekapott gólt.
Egyre jobban futballozott Marco Rossi együttese, és a 37. percben Schäfer András nagyszerű góljával megszerezte a vezetést.
Nagy Zsolt szabadrúgása után az egyik lengyel védő, Puchacz rosszul csúsztatta meg a labdát, a középpályás pedig lecsapott a lehetőségre és remek ütemben a kapuba csúsztatott.
A félidőben maradt az 1-0 a magyarok javára, a lengyel közönség harsány füttyel jelezte, hogy nem elégedett a hazaiak játékával.
Dibusz hatalmas védésével kezdődött a második félidő, a Fradi kapusa remekül zárta a szöget egy közeli lövés után. Nem sokkal később Varga Kevin tört be a 16-oson belülre, ám középre tartott a lökete, Szczesny fogta a labdát.
Bátran futballozott Marco Rossi csapata, amely egyre több helyzetet alakított ki, kifejezetten Schön Szabolcs volt aktív és veszélyes. Természetesen hátul is figyelnie kellett a mieinknek, a lengyelek nagy iramot diktáltak az egyenlítés érdekében.
Némileg váratlanul és kifejezetten szerencsés góllal egyenlítettek a lengyelek a 62. percben.
A Napoli sztárja, Zielinski adta be jobbról a szögletet, Bednarek öt méterről fejelt, a labda Szalai Attila válláról középre pattant, így pedig Swiderski könnyedén fejelhetett a kapuba.
A keményen és helyenként durván játszó ellenfél egyre nagyobb nyomást gyakorolt Marco Rossi csapatára, a hajrában Paulo Sousa együttese járt közelebb a győzelemhez.
Hiába jártak közelebb a győzelemhez a lengyelek, mégis a magyar csapat talált be újra.
A csereként beálló Gazdag Dániel kapott egy remek visszapasszt egy szép jobb oldali akció után, és óriási bombagólt vágott a bal felső sarokba a 80. percben.
A lengyelek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, de a magyar kontrákban is benne volt a veszély, nagy izgalmakat tartogatott az utolsó néhány perc és az 5 perces hosszabbítás.
A folytatásban újabb gól már nem esett, a magyar válogatott nagyszerű játékkal, remek győzelemmel zárta a világbajnoki selejtezősorozatot.
A csoport másik mérkőzésein a csoportelső angolok 10-ra kiütötték San Marinót, míg Albánia 1-0-ra legyőzte Andorrát és bebiztosította harmadik helyét az I csoportban, amelyben Magyarország maradt a negyedik helyen.