Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Miközben Nyugat-Európában arra készítik fel a lakosságot, hogy miként tudnak virágcserépből és teamécsesből fűtőtestet készíteni, addig nekünk, magyaroknak most télen sem kell fagyoskodnunk. Ahogy Orbán Viktor a Fidesz-kongresszuson fogalmazott:
Mi télen fűtött szobákban leszünk, nyugaton meg szülhetnek a férfiak.
Ez nem a csillagok szerencsés együttállásának köszönhető, hanem a magyar kormány átgondolt stratégiájának eredménye. Az alábbiakban azt nézzük meg, hogy miként jutottunk el idáig.
Az 1970-es és 1980-as években még minden rendben volt, el tudták választani a politikát és a gazdasági érdeket. Akkor még javában dúlt a hidegháború, az USA és a Szovjetunió az űrben és óceánokon nézett egymással farkasszemet. Afganisztánban, Angolában, Nicaraguában pedig "proxi" háborút folytattak a két akkori szuperhatalom által támogatott helyi erők.
A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) ennek a konfliktusnak a frontvonala volt, ám vezetői világosan szét tudták választani a politikát és gazdasági érdeket.
A II. világháborúban vesztes németek lemondtak bizonyos (drága) fegyvernemekről (atomfegyverek, repülőgép-hordozók, kémműholdak), cserében a (német fegyvergyárak által gyártott és exportált) hagyományos fegyverek terén vállaltak nagyobb szerepet, és a "csekk-könyv diplomácia" jegyében állták (egyébként máig) az amerikai megszálló csapatok állomásoztatásának költségeit, és rengeteg amerikai fegyvert is vásárolnak. Az egyenleg persze bőven pozitív volt, ami meg is látszott az NSZK gazdasági teljesítményén és a nyugatnémetek életszínvonalán. Ezt hívják a német közbeszédben a "béke osztalékának" (Friedensdividende).
Miután a nagyméretű gázcsöveket 1968-ban levették a NATO embargós listájáról, a nyugatnémet acélgyárak, nagybankok és energiacégek 1970-ben egy első megállapodást kötöttek Moszkvával:
A németek egymillió tonnányi gázcsövet szállítanak, a szovjetek "cserében" évi 3 milliárd köbméter gázt adnak.
A szerződés egyfajta kapunyitás is volt Berlin új keleti politikája számára, amely Willy Brandt szocdem kancellár 1970. decemberi varsói szimbolikus letérdelésében, majd a 1972-es német-német alapszerzősében csúcsosodott ki. Az együttműködés kölcsönösen előnyös volt. A németek kiszámíthatóan és jó áron jutottak gázhoz, a szovjetek pedig devizához.
A döntés azért is bizonyult jónak, mert 1973/74 fordulóján az olajválság csúcspontján az arab olajkitermelő országok csökkentették az Izraelt támogató országokba irányuló eladásaikat.
Willy Brandt kormánya ekkor bővítette volna az orosz gázimportot és indította el az atomerőmű építési programot. Persze nemcsak a német lakosság és ipar energiaszükségletét fedezték így, hanem már akkor is voltak környezetvédelmi szempontok. A szocdem kancellár azt is szerette volna, ha a "Ruhr-vidék fölött újra látják a kék eget!".
A Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulása; majd a lengyel Szolidaritás Mozgalom tiltakozási hullámának brutális leverése (1980); valamint az 1981-83 között akadozó nukleáris leszerelési tárgyalások miatt fagyossá vált a két tömb közötti hangulat. Ez kihatott az NSZK és a Szovjetunió közötti gázkereskedelemre is, a bővítési terveket halasztani kellett. A nyugatnémetek ugyanis 1982-ben egy Szibériából Lengyelországon keresztül vezető gázvezetékről tárgyaltak Moszkvával, amelynek 20 milliárd márkás értéke már akkor is jelentős összegnek számított. A szerződés keretében Moszkva évente már 40 milliárd köbméter gázt szállított volna.
Miközben a Fuldai-árok mentén a két német állam és az őket integráló két kollektív védelmi szövetség (a NATO és a Varsói Szövetség) a nukleáris Armageddonra készült, az NSZK gazdasága egyezményt kötött a Szovjetunióval. A nyugatnémet cégek szállítják a gázcsöveket, a szovjetek a gázt. Az amerikaiak egy új Rapallo-megállapodástól féltek.
Amikor a németek és az oroszok (szovjetek) meg tudtak állapodni, mindkét fél jól járt. Az amerikai geostratéga, George Fridman mindig el is mondja, hogy ez 1871, 1917, 1922 és 1939 esetében — átmenetileg — működött.
Washington persze már akkor amerikai gázt akart Európának eladni, így ki akarta szorítani a szovjet konkurenciát.
Egyes szenátorok az amerikai csapatok kivonásával fenyegettek. Ismerős? Trump elnök is ugyanezzel próbálkozott, annyi különbséggel, hogy ő nem az alaszkai, hanem a cseppfolyósított amerikai gázt akarta európai szövetségeseinek eladni.
Az amerikai fenyegetéseket Helmut Schmidt kancellár egy mondattal verte vissza: "Az NSZK-nak 'muszáj' szovjet gázt vásárolnia, hogy Moszkvának legyen devizája az amerikai gabonavásárlásokra!". Végül abban maradtak, hogy az amerikai cégek nem vesznek részt a gázvezeték építésében, de az USA nem is akadályozza azt.
A német politika a 2011-es fukusimai nukleáris baleset után úgy döntött, hogy 2022 végéig lekapcsolja az ország atomerőműveit. Az osztrákok már 1978 novemberében úgy döntöttek egy népszavazáson, hogy lemondanak az atomenergiáról. Ezzel a már kulcsrakész zwerndorfi atomerőmű sem indult el.
Németország a 2011-es döntéssel letért a Willy Brandt és Helmut Schmidt által kijelölt útról, amely a gázra és atomenergiára építette a német lakosság és gazdaság energiaellátását.
Az akkori tervek szerint idővel a megújuló energia váltotta volna ki a szén- és atomerőművek kapacitását, ami a mai napig nem valósult meg.
Az okok sokrétűek. A tengerparton gyorsan épülnek a szélparkok, ám a nagyipari fogyasztók délen vannak, így a tengerpart és Baden-Württemberg vagy Bajorország közé magasfeszültségű távvezetékeket kéne építeni. No pont ez az, amit a legtöbb ember nem szeretne a közelében. Ettől csak a veszélyeshulladék-égetőtől és mobilátjátszó-toronytól irtóznak jobban. A megoldás a földkábel lenne, amit nagyon drága és időigényes kiépíteni. A déli régiók maguk is szorgosan építik ki megújuló energiára épülő erőműveiket, és nem akarnak az északiaknak fizetni. München távfűtését hat geotermikus erőmű biztosítja, miért fizetnének más tartományok cégeinek?
Az atomerőműveket tehát sorban lekapcsolják, már csak három maradt üzemben.
Tavaly, a járvány miatt visszaesett áramfogyasztás idején volt olyan időszak, amikor Németország pusztán a megújuló energiából tudta szükségletét fedezni. Vannak olyan időszakok is, amikor pl. északon olyan sok szélerőműves áram keletkezik, hogy fizetnek a felhasználóknak, csak vigyék.
De mi van akkor, ha nem fúj a szél, vagy nem süt a nap? Az őszi és téli időszakban főként napfelkelte előtt és naplemente után jelentkeznek fogyasztási csúcsok. Akkor bizony a csúcserőművekben orosz gázt kell égetni.
A szintén "sötétzöld" ideológia alapú klímapolitikát folytató Kaliforniában is öt gázerőművet kellett idén nyáron üzembe helyezni, mert másként nem tudták volna az igényt fedezni. Akinek nem volt türelme, vagy elege lett a demokraták energiapolitikája miatti sorozatos áramszünetekből; magas adókból; hajléktalanokból; és a BLM terrorjából, az a szomszédos Arizonába költözött, vagy egyenesen Texasba, mint ahogyan Elon Musk a Tesla-cég központjával.
Az orosz gáz mellett a németek vesznek francia és belga atomerőművi áramot és lengyel, valamint cseh szénerőművi áramot is.
Ahogy Pesten mondják:
A hülyének is megéri!?
Miközben Németországban 2022-ig lekapcsolják a atomerőműveket és 2038-ig (a jelzőlámpa-koalíció tervei szerint akár már 2030-ig) a szénerőműveket, addig a szomszédos országok hasonló technológiájával termelt áramát veszik. A belga atomerőművek biztonsági színvonaláról könyvtárnyi cikk jelenik meg a német médiában, de a barnaszén tüzelésű cseh és lengyel szénerőművekért sem sokan lelkesednek.
Jó-jó! De akkor mit tehetnek a németek?
— hallom a jogos kérdést. Az új kormány terveiben feloldják a szélerőművek telepítését korlátozó szabályt, miszerint csak a lakott területtől legalább két kilométeres távolságban lehet szélkereket felállítani. Így délen is több lesz a megújuló energia, igaz, ez madarak tíz- és százezreinek az életébe, valamint a szomszédban lakóknál a forgó lapátok árnyékának villózása miatti fényszennyezésbe fog kerülni. Másik alternatívaként megkönnyíthetik az észak-dél irányú áram autópályák építését.
A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozzon!
