Nyolc évvel a tragikus buszbalesetet követően ismét az európai kupában harcolnak

A világszínvonalú női kézilabdacsapat árnyékában Győrben másfél évtizede működik az akutálisan UNI Győr - Mély Út nevet viselő élvonalbeli női kosárlabdacsapat is. A klub jóformán az első szezontól kezdve meghatározó szereplője a hazai élvonalnak, olyannyira, hogy 2012-ben bajnoki címet nyert, de ezüst- és bronzérem is van a vitrinben, úgy a bajnokságból, mint a Magyar Kupából. A klub történelmében soha nem gyógyuló sebet ejtett a 2013. szeptember 7-i buszbaleset, amikor egy soproni edzőmérkőzésre tartva egy szabálytalanul közlekedő autós miatt árokba hajtott a csapat busza, és Füzy Ákos edző és Tapodi Péter szakmai igazgató is életét vesztette, több játékos pedig súlyos, életveszélyes sérüléssel került kórházba. A vidék sportja sorozatunk győri állomásán sikerekről, tragédiáról, de még inkább a jövőbeli esélyekről, beszélgettünk Iványi Dalma vezetőedzővel, és a csapat egyik fiatal, ugyanakkor már rutinos játékosával, Török Ágnessel.

A békéscsabai születésű Iványi Dalma neve összeforrt a magyar női kosárlabdázás történelmével, és nem csupán a közelmúlttal: a PVSK korábbi irányítója vitán felül ott van minden idők legjobb hazai játékosai között. Nem csupán azért, mert tízszeres magyar bajnok, és tizenegyszeres Magyar Kupa-győztes, hanem azért is, mert 2001-ben vele jutott először magyar csapat az Euroliga négyes döntőjébe, majd további két alkalommal is sikerült ez a bravúr, és kétszer is bronzéremmel zárt a baranyai csapat. Ugyancsak ő volt az első magyar játékos az amerikai profi ligában (WNBA), ahol négy szezont töltött három csapatnál, háromszor hívták meg az Euroliga európai All-Star-csapatába, és négyszer lett a sorozat legjobb gólpasszadója.

Visszavonulása után előbb sportvezető lett a PINKK-Pécsi 424-nél, majd a válogatott szakmai stábjában kapott szerepet, 2019-ben pedig a PVSK akadémiájának lett a szakmai igazgatója. Hogy onnan egy merész váltással leüljön az UNI Győr kispadjára, és rögtön bronzéremmel zárja a szezont. Naná, hogy kíváncsiak voltunk rá, ahogy a klub fiatal, de mint azt fentebb is írtuk, már rutinos játékosára, Török Ágnesre is, aki 15 éves volt, amikor a csapat tragikus buszbalesete után már az élvonalban kellett bizonyítania.

Iványi Dalma, a győri női kosárlabdacsapat edzője és Török Ágnes, a klub játékosa Fotó: Polyák Attila - Origo

Fantasztikus játékoskarrier áll ön mögött, idén pedig a második idényét kezdte egy felnőtt csapat élén, mint vezetőedző. Lassan rutinos edzőnek mondhatja magát?
Iványi Dalma: Annyiban igen, hogy már 2014 óta azért edzősködöm, igaz, hogy Pécsen leginkább az utánpótlásban dolgoztam, Győrben pedig a tavalyi szezonban kezdtem meg a munkát. Biztos, hogy még nagyon sok tanulnivalóm van, és a mai napig edzésről edzésre és napról napra fejlődöm és szerzem a tapasztalatokat. De azt gondolom, és ennek Ági, illetve a csapat a megmondhatója, hogy kezdettől fogva komfortosan érzem magam ebben a szerepkörben. Hatalmas kihívásnak, egyben hatalmas lehetőségnek éreztem a győri munkát, és nagyon élvezem attól fogva, hogy belevágtam.

Azt vallom, hogy ahogy egy játékos, úgy edző is holtáig tanul, mindig tudja fejleszteni magát, soha nem szabad megelégedni, megállni, mindig meg kell tudni újulni, új dolgokat kell tanulni és kipróbálni. Amit persze csak százszázalékosan, teljes odaadással lehet csinálni.

Mi volt az, amit az első idényben sikerült megtanulni, mik voltak azok a tapasztalatok, amelyekre utólag azt mondja, hogy igen, ezt jól csináltam, azt viszont nem annyira?
I. D.: Nagyon fontos, hogy minden pillanatban ott kell lenni, minden pillanatban nagyon fókuszálni kell. Figyelni kell arra, hogy ugyan profikkal dolgozik az ember, olyan játékosokkal, akik régóta kosaraznak és nagyon sok mindent tudnak, de ettől még nagyon fontos, hogy mindig csak olyan dolgokat várjunk el tőlük, amit meg is tanított nekik az ember, amit gyakoroltak. Illetve, hogy

mindig úgy irányítsuk a játékosokat, hogy szabadságot is adjunk nekik, de azért kövessék, amit az edző mond.

Nekem pedig meg kell próbálnom átadni azt a szemléletet, hogy mint minden másban itt is az apró részletekben rejlik az ördög. Szerintem ez jól működött a tavalyi szezonban, ezért is tudtunk sikeresek lenni (bronzérmes lett a csapat a bajnokságban – a szerk.).

Korábbi edzőitől – elsősorban nyilván Rátgéber Lászlótól, akivel együtt érték el a sikerket a PVSK-nál – hozott magával valamit Győrbe, ami a segítségére volt, illetve van?
I. D.: Lehet, hogy nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy egy adott dolgot ettől vagy attól az edzőmtől hoztam, de, hogy hoztam, az mindenképpen igaz. Én játékosként is olyan voltam, hogy minden hatással volt rám, minden edzőm, minden csapattársam, hiszen soha nem szégyen tanulni a jobbtól, egy csapattárstól egy olyan dolgot, amit ő talált ki, majd ezt megpróbálja a saját munkájába beépíteni, jelen helyzetben a saját csapatára igazítani. Nem csak taktikailag, szakmailag, hanem emberileg és pedagógiailag is megvannak ezek a dolgok.

Ahogy egy adott szituációban reagál az ember, bevillan, hogy „na az egyik edzőm is így reagált volna", sőt egy-egy gyakorlatnál konkrétan el is mondjuk a játékosoknak, hogy ezt vagy azt a gyakorlatot, mondjuk a spanyol edzőmtől lestem el, vele csináltuk. Én annak vagyok a híve, hogy tanulni kell, nem szégyen átvenni, ami jó.

Én magam is ilyen vagyok, ha tőlem bárki segítséget kér, vagy viszontlátom, hogy egy gyakorlatot tőlem lestek el, annak csak örülni tudok, mert ez csak így működik, hogy közösen, egy ügy érdekében dolgozzunk.

Iványi Dalma minden idők egyik legjobb magyar kosárlabdázójaként immáron edzőként próbálja tudását kamatoztatni Fotó: Polyák Attila - Origo

Nagyjából két évtizedet töltött Pécsen, mielőtt elhagyta a várost. Milyen érzésekkel jött Győrbe, egy olyan városba, ahol, ha sportról van szó, mindig nagyon magasak elvárások?
I. D.: Nagy kedvvel és nagy lendülettel vágtam bele! Szép lassan érlelődött meg bennem a gondolat, hogy szeretném magam egy felnőtt csapat mellett is kipróbálni. Füzy András megkeresése pedig a legjobbkor jött, mert nagyjából másfél év alatt eljutottam odáig, hogy lelkileg, szakmailag egyaránt késznek éreztem magam a feladatra. Onnantól kezdve, hogy én ezt eldöntöttem magamban, majd pedig megszületett a megegyezés a klubbal, én már csak előre néztem, motiváltan, nagy lendülettel és kíváncsisággal kezdtem bele a munkába.

Szerintem nagyon jól alakult minden, a családommal együtt nagyon gyorsan megszoktuk az új környezetet. Mondjuk, könnyű dolgom volt, mert egy olyan csapathoz kerültem, ahol öröm együtt dolgozni a hölgy koszorúval.

Ők is rendkívül motiváltak voltak, és fontos, hogy pályán és pályán kívül is nagyon jó csapatot alkottak, jobbat kívánni sem lehetett volna. Másrészt a várost is gyorsan megszoktuk. Persze, sokat éltem Pécsen, de a sport mindig is arról szólt, hogy ki tud a legjobban alkalmazkodni az újhoz, a változáshoz. Én ebben éltem, ahogy a családom és a gyerekek is, úgyhogy ez nem okozott törést senkinek az életében.

Könnyen ment a beilleszkedés, mindenki segített, Győr pedig egy nagyon élhető, jó város, és ugyan még csak másfél éve vagyok itt, de már nagyon magaménak érzem a várost.

Ami pedig az elvárásokat illeti, egyrészt remélem, hogy megfelelünk a saját elvárásainknak, hosszú távon is. Valóban magasak az elvárások, de mi azon dolgozunk, hogy a kosárlabdát is olyan magasságokba vigyük, ahogy ezt a városban elvárják. Ez egy igazán nemes feladat, lesz dolgunk bőven.

Fontos a klubnál, hogy lehetőség szerint helyi kötődésű fiatalok kerüljenek fel az első csapatba, és velük érjen el sikereket az UNI Győr?
I. D.: Természetesen! Ez volt az egyik dolog, ami nagyon tetszett a győri ajánlatban, hogy nem is csak helyi kötődésű, de fiatal, magyar játékosokra próbáljunk építeni, és, hogy olyan csapat legyünk a legmagasabb szinten, amelyik értéket teremt a magyar kosárlabdázás számára. A tavalyi szezonban ez nagyon jól is működött, hiszen fiatal, magyar, győri játékosokkal értük el azt a sikert, amit elértünk. Az én hitvallásom és edzői szemléletem pedig ugyanez: a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget, képezni kell őket, segíteni a személyiségfejlődésben. Szeretném azt visszaadni, amit én én kaptam a sporttól, a kosárlabdától, azt átadni a lányoknak, hogy a sport által mennyivel értékesebb emberek is lehetnek. Sok tehetséges fiatal van Győrben, és én nagyon bízom benne, hogy jövő magyar válogatott játékosait képezzük, „termeljük ki" a klubnál.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ági Török (@torokagi_) által megosztott bejegyzés

Ági, önre mindaz igaz, amit Iványi Dalma az imént elmondott: fiatal, tehetséges és győri. Második éve dolgoznak együtt, vagyis adja magát a kérdés: milyen edző Iványi Dalma?
Török Ágnes: Tényleg csak dicsérő szavakat tudok mondani Dalmáról. Én és az egész csapat nagyon örült, amikor ő került tavaly a vezetőedzői posztra. Olyan különbségeket hoz, ami másban nincs meg. Olyan vele dolgozni még mindig, mintha félig edző, félig játékos lenne, nagyon megvan benne az a fajta lendület és mentalitás, ami játékosként is jellemezte őt, és egészen egyedi impulzusokat tud adni ezáltal az egész csapatnak.

Úgy érkezett hozzánk, hogy jószerével az egész csapat rajta nőtt fel, neki és a Mizo Pécsnek szurkoltunk, amikor még aktív volt, egy pillanatig sem kellett kiharcolnia azt a tiszteletet, amit egy másik vezetőedzőnek esetleg ki kellett volna.

De, ami szerintem a legfontosabb, és, ami a legszuperebb benne, hogy a pályán és a pályán kívül is egy teljes értékű ember, ami óriási különbséget tud jelenteni. Pont ez az, ami miatt nem csupán azon a síkon mozog a kosárlabda, hogy valaki jó edző, nem jó edző, jó játékos vagy nem jó játékos, hanem az adja meg az igazi különbségeket, hogy valaki milyen ember, hogy áll a játékosokhoz, hogy tudja kihozni belőlük azt az extrát, ami tavaly egy bronzéremig vezetett minket.

Ön már a 2013-14-es szezonban, azaz mindössze 15 évesen már az első csapat játékosa volt. Ekkor a szezon előtt, 2013. szeptember 7-én történt az a tragikus baleset, amiben a csapat edzője, Füzy Ákos és sportigazgatója, Tapodi Péter életét vesztette, többen pedig súlyos, vagy éppen életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A csapat csak az alapszakasz második fordulójában kapcsolódott be a bajnokságba, és végül a hatodik helyen zárt. Hogy tudták önök játékosok, illetve maga a klub feldolgozni a tragédiát?
T. Á.: Az egy óriási trauma volt, mind a felnőtt, mind az utánpótlás csapat életében.

Én akkor még az utóbbi csapatban játszottam, még 15 éves sem voltam, viszont még hónapokkal a baleset után is annyira kevés játékos volt, hogy egy-két hónapra nekem is fel kellett játszanom, az akkor még életben lévő fiatalszabály miatt.

Felfogni és feldolgozni a történteket egy rendkívül hosszú folyamat volt, miközben el kellett kezdeni foglalkozni mindazzal, ami a baleset következményeiből adódott. Ez mindenki számára egy rettentően nehéz időszak volt, amiből kijönni, ráadásul úgy kijönni, ahogy ezt a klub tette, nagyon kevesen tudtak volna. Ez után minden egyes eredmény, minden egyes megnyert meccs hatalmas szó itt Győrben.

Még nagyon fiatal volt, amikor 2013 szeptemberében a győri csapat buszbalesetet szenvedett Fotó: Polyák Attila - Origo

Az, amin keresztülmentek, felteszem, extra kohéziót jelent a klub valamennyi játékosa, munkatársa számára.
T. Á.: Ez így van, még akkor is, ha az érintett játékosok közül talán már egyedül csak én vagyok a klubnál. De tudom, hogy nem telik el nap, év, de akár egy edzésem sem, hogy ne gondolnának azokra a vezetőkre, akik elhunytak a balesetben, és már nem lehetnek velünk. Senki nem tudja, mi lett volna, ha ők folytathatják a munkát, azt biztos, hogy én nagyon szerettem volna Ákosnak a játékosa lenni, de a sors máshogy akarta. A klub azonban mindig emlékezni fog rájuk, és ápoljuk az emléküket.

A felnőtt csapatnál töltött időszak után visszatért a korosztályos csapathoz?
T. Á.: Igen, de a következő felkészülést már az első csapatnál kezdtem, és azóta is itt vagyok. Nagyon szeretem ezt a klubot, és magaménak érzem a győri missziót. Jó egy ilyen csapatnál játékosnak lenni, ahol hinni tudok benne, hogy tartunk valamerre, és, ahol nem csak szeptembertől májusig csapat a csapat, hanem hosszútávon gondolkodnak a játékosokkal, ugyanúgy Dalmával is. Építkezni szeretnénk a fiatalokból, ahogy én is itt fogtam labdát először, és most a felnőtt csapatban játszom, ugyanúgy van nagyon sok fiatal, akikben rendkívül nagy potenciált látnak az edzőink. Remélem, hogy egyszer majd azokkal a kislányokkal tudok egy csapatban játszani, akik most még a lelátóról szurkolnak a meccseinken.

Török Ágnes már 15 évesen lehetőséget kapott a klub felnőttcsapatában Fotó: Polyák Attila - Origo

Mik az UNI Győr távlati tervei, tevezi-e, hogy felvegye a versenyt az idehaza egyeduralkodó Sopron Baskettel, vagy esetleg „csak" a stabil európai kupaszereplés cél?
I. D.: Megint csak a tavalyi megkeresésre tudok visszautalni: az is nagyon tetszett akkor a győri ajánlatban, hogy hosszú távon gondolkodik a vezetőség, és, ahogy ezt Ágival mindketten megfogalmaztuk az imént, mi pont egy ilyen koncepcióban szeretnénk dolgozni. Az elsődleges cél, hogy olyan meghatározó csapattá váljunk, amelyik mind a magyar bajnokságban, mint a nemzetközi porondon az elkövetkező tizenpár évben ott van a legjobbak között. Nehéz számszerűsíteni, hogy ez mindig bajnoki döntőt jelent-e, az idei szezonra például a legjobb négybe kerülést tűztük ki, mert a legfontosabb, hogy következetesen, hosszú távon ott legyünk a legjobbak között.

Ehhez kell a mi meglátásunk szerint az, hogy ne szezonról szezonra vásároljuk össze a légiósokat, vagy éppen szerződtessünk magyar játékosokat, hanem a győri, magyar fiatalok képzésével alkossunk egy olyan magot, amelyik mellé aztán, ha szezononként azt a két-három kiegészítő embert, egy-egy jó külföldi játékost még odatesszük, akkor az hosszú távon is garanciát jelenthet a sikerre. Ezt kezdtük el tavaly, illetve a klub már korábban is igyekezett ezen az úton járni. Nagyon fontos, hogy türelmesnek kell lenni, mert ez nem megy egyik napról a másikra, illetve biztosan lesznek hullámvölgyek szezonok között, de akár szezonon belül is. De, ha ebben végig hiszünk, kitartóak vagyunk és ilyen játékosokkal sikerül dolgoznia a klubnak, mint Ági, és a többi mostani magyar játékos, akkor én biztos vagyok benne, hogy ez eredményre fog vezetni.

És újra hangsúlyozom, hogy ehhez nem elég, hogy a vezetők ne csak, mint kosárlabdázóként kezeljék a játékosokat, hanem mint teljes embereket, mert érzelmek, alázat, személyiség és a teljes odaadás nélkül ez nem működik. Ezen dolgozunk, hogy lineáris fejlődéssel oda kerüljünk a legjobbak közé, ha lehet, olyat mondani, hogy Sopron-szintre, akkor igen, Sopron-szintre, de jobban szeretünk magunkkal foglalkozni, mint a riválisokkal, de ami biztos, hogy az elkövetkező szezonokban a Győrnek mindig ott kell lennie a legjobb négyben.

Az is cél, hogy a Győr játékosokat adjon a magyar válogatottnak?
I. D.: Természetesen! A kettő összefügg: ha követjük a koncepciónkat, és fiatal magyar játékosokkal vagyunk eredményesek, akkor az azt jelenti, hogy a válogatott számára is tudunk játékosokat adni. Elsősorban a győri kosárlabda sikeréért dolgozunk, de, ha a nagy képet nézzük, akkor az egész magyar kosárlabda sikeréért is dolgozunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ági Török (@torokagi_) által megosztott bejegyzés

Milyen célokat tűzött ki maga, illetve a csapat elé az idei szezonra?
T. Á.: Alapvetően mindig csak a következő meccsig tekintünk előre, de, hogy válaszoljak a kérdésre, én nagyon örülnék annak, ha meg tudnánk ismételni a tavalyi eredményt a bajnokságban. És azért az előző szezonból vannak hiányérzeteink úgy a Magyar Kupában, mint az Európa-kupában. Ha előbbiben nyernénk egy érmet, utóbbiban pedig továbbjutnánk a csoportkörből, akkor szerintem májusban egy sikeres szezonról tudnánk beszélni.

Hogy érzik, mennyire sikerült megkapaszkodnia az UNI Győrnek a város sportéletében, mennyire érzik magukénak a győriek a klubot?
T. Á.: Ez egy lassú folyamat, de én évről-évre azt látom, hogy egyre mélyebben benne van a győri kosárlabda a helyi köztudatban. Bízom benne, hogy a közeljövőben lesz egy nagyobb áttörés, és mi is tudunk egy akkora szurkolótábort kiépíteni, mint a többi sportág. Szeretnénk elérni a fiatalokat, akik itt kosaraznak, akik szeretik a sportágat. Ehhez az első lépés, hogy egy szerethető csapatunk legyen egy szerethető edzővel, és miután ez most már megvan, azon kell dolgoznunk, hogy az emberek is magukénak érezzék a csapatot. Szerintem jó úton haladunk, és nagyon szeretnék egyszer úgy pályára lépni egy hazai meccsen, hogy tele van az egyetemi csarnok.