Balesetet okoztak a belvárosban, majd otthagyták a kocsit és elmenekültek - videó

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
illusztráció
Vágólapra másolva!
A társaival együtt elfutott az a sofőr, aki balesetet okozott Budapesten, a Hungária körúton. Az autó hatalmas erővel csapódott az előtte haladó kocsiba, majd belerohant egy buszba is. A TV2 hírműsora, a Tények úgy tudja, hogy az utasok az ütközés után elszaladtak, a rendőrök még mindig keresik őket.
Vágólapra másolva!

A felismerhetetlenségig összeroncsolódott a kocsi eleje és kidurrant a kereke, a motorháztető pedig annyira felgyűrődött, hogy teljesen eltakarta a szélvédőt.

A balesetet okozó autó olyan erővel csapódott a másik kocsiba, hogy szinte "lepattant" róla, majd belerohant egy buszba is.

A brutális baleset még csütörtök reggel történt a Hungária körúton, éppen a reggeli csúcsforgalomban. A Tények úgy tudja, hogy a balesetet okozó autóban hárman ültek, az ütközés után mind kiszálltak, körbenéztek, majd a roncsokat látva elfutottak.

Ez lehet alkohol vagy bódító hatású szer, vagy esetleg azt is jelentheti, hogy nincs rendben valami a vezetői engedéllyel" - reagált az eset körülményeire a Tényeknek Borbély Zoltán ügyvéd.

A felelőtlen sofőrt és utasait a rendőrök még keresik, több százezer forintos lehet a kár.