Vágólapra másolva!
Paulo Sousát, a lengyel labdarúgó-válogatott portugál vezetőedzőjét szeretné szerződtetni a brazil élvonalban szereplő Flamengo vezetősége. 

A brazil Flamengo csapata 2022-től szerződteti a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, a portugál Paulo Sousát - derült ki a Uolsport oldaláról.

A brazil csapat a Benfica edzőjét, Jorge Jesust szerette voln a gárda élére, de nem sikerült megegyezniük, így esett az egykori portugál válogatott középpályásra a választásuk. Sousát nem biztos, hogy a szerződése lejárta előtt elengedi a lengyel válogatott, és lehet majd kompenzációt kell fizetnie az edzőnek.

Paulo Sousa brazil bajnokságban köthet ki Forrás: NurPhoto via AFP/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

Sousa, aki korábban Magyarországon, a Videotonnál is dolgozott, az idén január 21. óta edzi a lengyel válogatottat.

Irányításával az együttes bejutott a jövő évi katari világbajnokság európai selejtezősorozatának rájátszásába, ahol az orosz válogatottal találkozik.

A pótselejtezőt március 24-én rendezik Moszkvában, a győztes pedig március 29-én hazai pályán csap össze a vb-részvételért a Svédország-Csehország találkozó továbbjutójával.