Kik olvasták az ég titkát...

Január 6-án a napkeletről jött titokzatos látogatókra: „Magoi apo anatolon”-ra, azaz „a kelet mágusaira”, az ég titkát is olvasni tudó „napkeleti bölcsekre”, az Újszövetség titokzatos látogatóira emlékezik a keresztény világ.

Láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt.2.1-2.)

- Írja Máté evangéliuma, amely többes számban beszél a kis Jézust köszöntő, különleges ajándékokat hozó „mágusokról”. De kik a mágusok? Milyen ajándékot hoztak, s egyáltalán hogyan tájékozódtak? S milyen égi jel alapján jöttek hódolni egy apró gyermekhez, kiben az emberiség Megváltóját látták? Megannyi kérdés, amely ősi titkokat rejt...

„Magoi apo anatolon”, azaz a keletről jött mágusok, a későbbi három királyok...

Máté evangéliumában, a „Magoi apo anatolon”-ról, azaz a bölcsekként szereplő, keletről jött mágusokról beszél. A „magus” szóra - mint iráni eredetű kifejezésre szokás hivatkozni, amely eredetileg egy különleges népre vonatkozott, kik a „Magusok országában” élnek, s kik „az emberiség szellemi tanítói”, s aki időnként vándorolni térnek, hogy igazságot, szeretetet hirdessenek...

„Aranyszájú” Dion Krüszosztomosz, I. Században élt ókori görög filozófus és szónok szerint: „a mágusok olyan emberek, akik legméltóbbak az igazsághoz, az Istennel való érintkezésre képesek, és az istenség lényének szolgálatához értenek, míg a nép, nem tudván a név jelentését, a varázslókat nevezi így”.

A Jézus születését megjövendölő, majd a kisded Jézust a jászolában felkereső, „keletről jött mágusok” nevei is keleti származásra utalnak.

Gáspár, azaz Caspar a Kaszpi tenger-ura, Menyhért, azaz Melchior az indoiráni nyelveken szintén uralkodót jelent, míg Boldizsár, aki Balthazar, az egykori Mezopotámia Baal főistenének a nevéből eredő név.

A XIII. századi Jacobus de Voragine bencés szerzetes által írt leganda Aureában, azaz az Arany Legendában a három bölcs csillagjósként, illetve varázslóként van feltüntetve... Hiszen ők hárman – amely számra, ha egyáltalán hárman voltak, csak az ajándékok számából utal a keresztény hagyomány - egy „csillagot követve” jutnak el a várva várt gyermekhez.

Egy Párizsban őrzött, VII. századi kódex, Bithisarea, Melchior, Gathaspa névvel említi a három napkeletről jöttet, s ebből alakult ki a Gáspár, Menyhért, Boldizsár megnevezésük. A kódex szerint hazájuk Arábia, Mezopotámia, Babilónia vagy Perzsia lehetett, vagyis annak a Krisztus születési idején létező hatalmas Párthus-Birodalom térsége, ahol a káldeai csillagász, mágus-papok különleges csillagvizsgálóikból olvasták az égi jeleket.

Vagyis a „mágus”, azaz „mag” és annak többes száma a „magi” szó, annak keleti népnek az asztrológus-papjait jelöli, akiket Máté az Evangéliumában a „Napkeletről jött bölcsek”-nek nevezi, akik Jézus idejében e „Napkeletnek” nevezett térségnek, az akkori Párthus Birodalomnak és Perzsiának voltak a lakói.

Vagyis „Napkelet tudós papjai” azok a keletről jött mágusok, a „Magoi apo anatolon”-ok voltak, akik az ősi sumér csillagászat és asztrológia gyakorlói és a gyermektestbe született Megváltó „rejtélyes”, biblikus látogatói.

E három különös „magi”-t, ahogyan az eredeti szöveg mondja „Illi magi tres reges dicuntur” nevezi először a történelemben, az ötödik század fordulóján élt, Arles-i szent Caesarius ókeresztény író a később elfogadottá vált három "királynak”.

Az Égi jelek

„Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.” Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. ...És ímé a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amíg odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala.” (Máté 2. rész, 1-12 versek,)

Amikor ezeket a sorokat olvassuk, s ősi káldeai asztrológiáról, s napkeleti mágusok ősi tudásáról beszélünk, ám el kell vonatkoztatnunk a tudományok királynőjeként nevezett, az ősi mundán asztrológia mély szellemiségét a ma asztrológiának nevezett primitív csillagjóslástól.

Az 1600-as évek fordulója táján, így tett II. Rudolf német-római császár udvari asztrológus-csillagásza, Johannes Kepler is. Ki korának lánglelkű és lángelméjű gondolkodója, a bolygómozgások kutatásának szentelte életét, s több asztrológiai mű, így „Az asztrológia megbízhatóbb alapjairól” című könyv megalkotója is egyben. Kepler egyszerre volt misztikus, s egyszerre racionális gondolkodó, ki tudta, hogy az egyén és az univerzum összhangban van egymással, így az egykori antik asztrológia szimbolikus nyelvezetének ismerőjeként 1603-ban az akkori Szaturnusz-Jupiter háromszori együttállásának vizsgálatakor, egyszer csak homlokára csapva, felkiáltott... Rájött ugyanis, hogy megtalálta a Betlehemi csillag másfél ezer éves rejtélyét, s Jézus születési idejét.

Johannes Kepler

Bár ő előtte és ő utána is - azonos következtetésre jutva - sokan kutatták a Kereszténység, s egyben a jelenkori időszámítás origóját, amely szerint a Betlehemi csillag nem egy ragyogó csillag volt, hanem - amint az az eredeti, görög biblia fordításból is kiderül - több bolygó együttállásából fakadó, fényes jelenség volt. Ez csillagászati konstelláció pedig a Halak csillagjegyben létrejöve, Kr. e. 7-ben, a Jupiter és a Szaturnusz háromszori „Nagy Együttállásában” öltött testet.

S bár a betlehemi csillag asztrológiai tényét maga Tertullianus egyházatya is támogatta i. sz. 200 körül, ki a betlehemi csillagban a bolygóknak Jézus születését hirdető különleges társulását látta, amelyben különösen fontos szerepet játszott a Szaturnusz. Majd Manuel Commenus bizánci császár (1143-1180) is meg volt győződve arról, hogy az egykori, napkeletről jött mágusok a bolygók együttállásának jelentőségéből és az állatöv csillagképéből találtak rá Jézus születésének helyére, mégis Kepler volt az, aki a bolygómozgások tanulmányozásával fedte fel a párthiai mágusok egykori titkát.

Ám Kepler az 1600-as évek legelején még nem tudta, hogy évszázadokkal később, 1925-ben, Paul Schnabel orientológus fogja megtalálni azt az egykori Párthus Birodalombeli Szippar városának ősi csillagvizsgálójából származó beszédes agyagtáblát, amelynek sumer szövegét elolvasva, ugyanerre a nagyszerű megfejtésre jut Jézus születési dátumával kapcsolatban.

„Mágikus” ajándékok...

„Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát.”(Máté 2,1-2.9-11)

Ki ne ismerné a mágusok három „mágikus-ajándékának” nevét az Újszövetségből, amely mindhárom keletről „jött”, misztikus jelkép.

A Nap fényét árasztó arany ősidők óta a királyok féme: a tökéletesség, a fensőbbség, az uralkodás szimbóluma.

Mint Nap-jelkép, Isten fiára, az Igazság Napjára, a Világ világosságára, azaz az emberiség szellemi uralkodójára utal. Az Istentől eredő, Krisztuson keresztül ható, örök és romolhatatlan égi hatalmat, spirituális „kincset” jelképezi. Egy ősi, perzsa hagyomány szerint maga az akkor ismert hét bolygó és annak a hét féme, így maga az arany is, a kozmikus ember testéből keletkezett. Az arany egyenesen pedig az ember lelkéből származik.

A második ajándék a tömjén, amely a lelki vígasz, a lélek betegségeinek megtisztító erővel ható „gyógyszere” az ősi hagyományban. Olyan régóta használt fertőtlenítőszer, amely „megtalálva” sajátos feladatát, a keresztény szentmise mindennapi eszköze, s füstölőszerként arra hivatott, hogy az aurát, az emberi tudatot és lelket, valamint az őt körülvevő teret minden negatív rezgéstől, azaz gondolattól megtisztítsa, ezáltal segítve az embert Isten szellemi és lelki befogadásához.

A tömjén sajátos ”tulajdonsága” okán az intuíciós képesség megtisztításával a spirituális érzületet megerősödéséhez segíti az embert. Ekképpen vált az ég felé szálló lélek „hordozójaként”, a lelki vigasz szimbólumává, s a lélek betegségeinek „gyógyszerévé”.

Végül a mirha, mint az áldozatvállalás jelképe, az ősi halottbalzsamozás szere. Éppen ezért vált Jézus halállal való áldozatvállalásának a szimbólumává. Azonban mint régről ismert gyulladásgátló és fájdalomcsillapító szert, a mirhagyantát az orvosi gyakorlatban egykoron bőséggel használták. Az egyházi magyarázatokban a bölcsek mirháját a keresztáldozatra utaló jelként emlegették.

A szerző, Wieber Orsolya a csízió.blogstar.hu szerzője, a Teremtő nőiség című könyv írója