Legfeljebb virtuálisan lesz megrendezve az E3 2022

e3 2019 videojáték
E3 2019
Vágólapra másolva!
Bennfentesek azt sem tartják kizártnak, hogy teljesen elmaradhat az idei játékkiállítás.
Vágólapra másolva!

Újabb áldozatot követelt a koronavírus, a Consumer Electronics Show utolsó pillanatban való három napossá rövidítését követően most kiderült, hogy tavalyi után idén is legfeljebb virtuális formában lesz Electronic Entertainment Expo, közismertebb nevén E3. Ennek okaként sejthetően a koronavírus omikron variánsa körüli aggodalmakat hozta fel a szervező Entertainment Software Association.

E3 2019 Forrás: E3 / ESA

Az iparági szervezet IGN-hez eljuttatott tájékoztatásában alapvetően arra utal, hogy idén is virtuális eseményre lehet számítani, azonban a kiadvány több bennfentes forrása sem tartja kizártnak a show elmaradását. Állításuk szerint az ESA egészen eddig nem vette fel a kapcsolatot a partnerekkel az idei E3 kapcsán, ami rendkívül szokatlan, sejtéseik szerint a döntéshozók valójában már tavaly ősszel lemondhattak a videójátékos kiállítás klasszikus formában való lebonyolításáról.

Az E3 sorsa jelenleg egyértelműen a levegőben lóg, az elmúlt évtizedben a show folyamatosan veszített a fontosságából. A koronavírus-járvány kitörésekor a szervezők épp a jelentős megújításával foglalkoztak az újbóli relevánssá tétele érdekében, ám az E3 2020 elmaradása miatt bizonyítani nem tudták az elképzeléseik működését, a 2021-es rendezvényt pedig muszáj volt virtuálisan megtartaniuk.

Mindeközben a kiadók és a közönség részéről is minden eddiginél kevesebb igény látszik az E3-ra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!