Késsel fenyegetőzött egy szomáliai férfi Salzburgban

Vágólapra másolva!
Az ausztriai Salzburgban a rendőrség lövésekkel megsebesített hétfőn egy 25 éves szomáliai férfit, aki késsel fenyegetett járókelőket.
Vágólapra másolva!

Az elkövetőt a combján érte a találat, kórházba kellett szállítani,

ahol megműtötték, de nincs életveszélyes állapotban. Rajta kívül senki sem sebesült meg.

Az APA osztrák hírügynökség tájékoztatása szerint közvetlenül az incidens előtt a gyanúsított lakásában tűz ütött ki, a lakóépületet a tűzoltóságnak ki kellett ürítenie, több lakót pedig füstmérgezéssel kórházba szállítottak. A tüzet a szomáliai férfi a tartományi rendőrség szakértői szerint saját maga okozhatta, bár azt egyelőre még nem tudták megállapítani, hogy gondatlanságból vagy szándékosan.

A rendőrség a tűzoltóságtól értesült a leheni városrészben kitört lakástűzről, nem sokkal később azonban már vészhívások érkeztek be arról, hogy

egy késsel felfegyverzett férfi szaladt ki a lángoló épületből, és lakókat, járókelőket fenyeget.

A gyanúsított az egyik segélyhívóra is rátámadt, de nem tudott rajta sebet ejteni, majd gyalogosan elmenekült a helyszínről.

A férfit végül egy rendőrjárőr tartóztatta fel. A gyanúsított nekirontott a rendőröknek, akik három lövést adtak le, ezzel elhárítva a támadást.

Egy rendőrségi szóvivő szerint sok minden utal arra, hogy az elkövető pszichésen zavart állapotban lehetett. A tett pontos hátterét egyelőre homály fedi.