Zsigó Róbert: Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

ZSIGÓ Róbert
Baja, 2020. július 28. Zsigó Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédet mond a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft. több mint 665 millió forintos fejlesztéséhez nyújtott, 282 millió forint támogatásról szóló okirat átadásán Baján 2020. július 28-án. MTI/Ujvári Sándor
Vágólapra másolva!
A novemberi nyugdíjprémium és a januári nyugdíjemelés után februárban érkezik a 13. havi nyugdíj - mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Vágólapra másolva!

Zsigó Róbert közölte: a kormány a járvány miatt döntött úgy, hogy még több támogatást szeretne adni az időseknek, ezért előre hozták a 13. havi nyugdíj kifizetését.

Februárban tehát dupla nyugdíj érkezik, az átutalás 11-én történik, a postai kézbesítés pedig 9-én kezdődik

- ismertette.

A 13. havi nyugdíj kifizetésére 371 milliárd forintot fordít a kormány, amit a gazdaság jó teljesítménye tesz lehetővé - emelte ki.

Fontosnak tartják ugyanis, hogy a gazdasági növekedésből a gyermekes családok, a munkavállalók és a fiatalok mellett az idősek is részesüljenek - tette hozzá.

Arra kérte az időseket, ne hagyják, hogy kihasználja őket a baloldal

Elmondta azt is, hogy a nyugdíjasok megélhetését a rezsicsökkentés, és több alapvető élelmiszer árának a befagyasztása is segíti.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott, hogy a választások közeledtével a baloldal megint csak ígérget az időseknek, ugyanúgy, mint a 2006-os kampányban.

– Gyurcsány akkor is fűt-fát ígért a nyugdíjasoknak, aztán elvett tőlük egyhavi nyugdíjat. Akkor tizenötször emelték a rezsit, a duplájára emelték az élelmiszerek áfáját, valamint bevezették az időseknek a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A baloldal programja ma is ugyanez – fogalmazott az államtitkár.

Zsigó Róbert azt is mondta, a "kijelölt miniszterelnök-jelöltjük" minden nap elmondja, hogy a rezsicsökkentés, a 13. havi nyugdíj és az élelmiszerárstop "ostobaság", és szerinte a vizitdíjat és a kórházi napidíjat nem kellett volna eltörölni.

- hangoztatta az államtitkár.

Zsigó Róbert szerint Márki-Zay Péter arról is beszélt, hogy a baloldalnak az a jó, ha minél több idősebb szavazó hal meg a járványban, mert azzal szerinte a baloldalnak nagyobb az esélye a hatalomra.
Az államtitkár a Facebookon arra kérte az időseket, ne hagyják, hogy kihasználja őket a baloldal, mondván: az idősek megbecsülésében is előre kell menni, nem hátra.