Brutálisan megverte a barátnőjét egy férfi Bujákon

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy férfi a barátnőjével ment el a főiskolai osztálytalálkozójára, ahol berúgott. Az üdülőben összeveszett a nővel, mert úgy gondolta, hogy egy másik férfival beszélt telefonon. Brutálisan megverte és fojtogatta is.
Vágólapra másolva!

2019 novemberében a bujáki honvéd üdülőben főiskolai osztálytalálkozót szerveztek, ahova a férfi magával vitte a barátnőjét is. Már délután ivott, teljesen lerészegedett. A vacsora után a barátnője felment a szobájukba, ahova a férfi később utánament. Azzal gyanúsította meg a nőt, hogy egy másik férfival beszélt telefonon.

Hiába mutatta meg a telefonját, barátja ököllel homlokon ütötte.

A nő lement a recepcióra és kért magának egy másik szobát, de a telt ház miatt nem kapott.

Később visszament a szobájukba, bezárta az ajtót és lefeküdt aludni. Időközben a férfi is elment a szobából, aztán visszatért, de a zárt ajtón nem tudott bemenni. Betörte, majd

odaállt az ágyon fekvő nő fölé és ököllel többször arcon ütötte.

Közben végig azt kiabálta, hogy a barátnője megalázta őt az osztálytársai előtt.

A támadás ezzel nem ért véget.

A férfi többször fejen ütötte, majd a hajánál fogva arrébb dobta az ágyon, belelökte az egyik fotelbe, ahol még kétszer arcon ütötte.

Később a hajánál fogva megfogta a nő fejét és beleverte a dohányzóasztalba, végül fojtogatni kezdte.

Amikor elengedte, a nő kiszaladt a szobából és segítségért kiabált hívta a segélyhívót. A férfi utánament, visszahúzta a szobába és tovább verte. Csak akkor hagyta abba, amikor többen is a szobájukhoz mentek. A nyomás során kiderült, hogy nem ez volt az első alkalom. Korábban is megverte már a férfi a nőt. Az ügyészség

életveszélyt okozó testi sértéssel és más bűncselekményekkel

vádolta meg a támadót, akinek a tárgyalása ma folytatódott a Balassagyarmati Törvényszéken.