Elfutott a kérdések elől a jobbikos Szilágyi György

Vágólapra másolva!
Sietve távozott a vasárnapi kőbányai baloldali utcafórumról Szilágyi György, a Jobbik alelnöke. A Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével, valamint Arató Gergellyel, a DK képviselőjével közösen tartott esemény elején a Jobbik sajtósa még azt ígérte, hogy a beszédek után válaszol a Magyar Nemzet kérdéseire, viszont a fórum után sietve távozó Szilágyi György nem állt rendelkezésükre.
Vágólapra másolva!

A Jobbik alelnökét arról kérdezte volna a lap, hogy mi a véleménye arról a most előkerült videóról, amelyen az Árja Testvériség (Aryan Army) nevű bűnszervezetet védelmezi.

Szilágyi Györgyről – aki egyébként a Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt vezette közös listán is előkelő helyen szerepel – a The Jewish Voice című hírportál írta meg, hogy hosszú beszédet mondott a hírhedt, amerikai neonáci börtöntöltelékekből álló Árja Testvériség nevű, számos bűncselekménnyel és gyilkossággal meggyanúsított bűnszervezet védelmében.

A konzervatív amerikai hírportál honlapjára feltöltött videó tanúsága szerint Szilágyi György azzal védte a skinhead frizurát és horogkeresztes tetoválást viselő bűnözők által vezetett csoportot, hogy „az Aryan Army, azt ha mindenki tudná, soha nem volt náci jelkép, ez az amerikai börtönökben a fehéreknek a csoportosulása, ami ugyanúgy megvan a feketéknek is, ez egy érdekvédelmi szervezet."

Szilágyi Györgyöt arról is kérdezte volna a lap az utcafórumon, hogy a videó miatt lemond-e baloldali listás befutó helyéről, de erre a kérdésre sem kaptunk a politikustól választ.